Kassa épített örökségével és sok más érdekességével az új esztendő minden hónapjának elején továbbra is megismerkedhetnek a közkedveltté vált hétvégi barangolásokon során az érdeklődők. A szlovák nyelvű vezetések már január 3-án elkezdődnek, míg Balassa Zoltán most szombaton és vasárnap magyar nyelvű kalauzolással várja azokat, akik a Kassai Fő utca kincseire kíváncsiak. A barangolás 16 órakor indul az Állami Tudományos Könyvtár, vagyis a Forgách-palota elől /Fő u.10/.

A barangolást az Aranydukát szálló pincéjének megtekintésével kezdik, ahol a második világháború után aranydukátot találtak. A Dómnál az 1939 júliusában elkövetett kehelyrablás történetét mesélik el, melynek elkövetőit a mai napig sem találták meg. Ellátogatnak a Lőcsei-ház pincéjébe is, ahol tavaly a tatarozási munkálatok során több száz ezüstpénzre bukkantak, és más értékes tárgyakat is találtak. De nem csak azokat. A túra résztvevői egy 13. századbeli illemhelyet is megtekinthetnek. Mind ezek után a Lőcsei házban mindenki ingyen kap egy pohárral az ott főzött sörből.

A hétvégi barangolás záró részében megállnak az egykori Pénzügyigazgatóság, más néven a Szepesi-kamara épülete előtt, melynek bontásánál 1935 augusztus 24-én Sztachow Péter munkás megtalálta az aranykincset. A 2920 darab aranypénzt és a 2,14 méter hosszú aranyláncot, valamint más értékes érméket a barangolás résztvevői ezúttal kedvezményezett áron tekinthetik meg a Kelet-Szlovákiai Múzeum páncéltermében.

 

/sz/