A Csemadok Kassai Városi Választmánya kezdeményezésére 2013-tól február 15 a Kassai Magyar Kultúra és Történelem Napja. Azért ez a nap, mert éppen 190 esztendővel ezelőtt február 15-én Kassán volt a nemzeti drámánk: Katona József Bánk bán című drámájának az ősbemutatója. A Csemadok 2014- ben a Fő utca 84. szám alatti egykori Berzeviczy palota homlokzati falára egy emléktáblát is kihelyezett. Azért ide, mert a Bánk bán ősbemutatója Berzeviczy Vince színidirektor érdeme, aki Berzeviczy Etelka – ma élő rokona tájékoztatása szerint ebben a palotában született.
A Csemadok Kassai Városi Választmánya, a Kassai Thália Színház és a Kassai Polgári Klub szervezésében ma délután a megemlékezés koszorúit helyezték el az emléktáblánál. Duncsák Mária, a Csemadok alelnöke az emlékezők köszöntése után az alábbi emlékbeszédet mondta:
„Az emléktáblán két név: Katona József, a darab szerzője és Berzeviczy Vince, a hajdani színidirektor neve szerepel. Két különböző sors, valami mégis közös bennük: a színjátszás iránti elkötelezettség. Katona József, az egyszerű kecskeméti takácsmester fia pesti joggyakornokként (1810-20-as évek) sokkal inkább érdeklődött a színház, a drámaírás, mint a jogi pálya iránt – és eközben titokban reménytelenül beleszeretett a szépséges Déryné Széppataky Róza színésznőbe. 1814-ben az Erdélyi Múzeum c. lap pályázatára, a Kolozsvári Nemzeti Színház megnyitására írta meg a Bánk bánt, amely akkor visszhang nélkül maradt. Csalódottságában úgy érezte, mind drámaíróként, mind színészként kudarcot vallott, az ünnepelt színésznőnek pedig sohasem merte bevallani érzelmeit, így szülei kérésére hazaköltözött Kecskemétre, ahol a város főügyészeként 39 évesen szívrohamban halt meg 1830-ban. Amikor Katonát nagy részvét mellett temették, alig jutott bárkinek eszébe, hogy „az oly korán elhalálozott kecskeméti jogtudós a magyar irodalom legnagyobb tragédiaköltője volt“ (A magyar irodalom arcképcsarnoka), élete nagy művét azonban sohasem láthatta színpadon. Csak halála után 3 évvel, 1833. február 15-én mutatták be először a kassai színházban, amelynek akkori direktora báró Berzeviczy Vince volt. Melinda szerepét a már idősödő, 40-es éveiben járó Déryné játszotta, akinek Katona titokban a szerepet szánta.) És itt az a pont, ahol egymásba fonódik a két életpálya, holott báró Berzeviczy Vince, a dúsgazdag nemesi csald sarja valószínűleg sohasem találkozott személyesen Katona Józseffel.
A hajdani színidirektor bátorságára vall, hogy amikor Kassán a nemesség magyar, viszont a polgárok többsége német ajkú volt, és Déryné hiteles visszaemlékezéseiből tudjuk – még az úri asszonyok is tótul beszéltek nemcsak a személyzettel, de egymás között is-, szóval a magyar reformkor kezdetén Berzeviczy lelkesen támogatta és anyagi áldozattal is előmozdította a színjátszás ügyét.
Az ősbemutató után, lassan ugyan, de megkezdődött a Bánk bán országhódító útja – néha évekig tartó megszakításokkal, felemelő eseményekkel vagy elítélő fogadtatással. A cenzorok sokáig „gyanús darabként“ tartották számon, de még a legnagyobb gondolkodók, mint pl. Széchényi István is „esztelenségnek, rossz, veszedelmes tendenciának“ tartotta a mű előadását 1839 – ben a Nemzeti Színházban, Vörösmarty Mihály pedig elmarasztaló kritikát írt róla. Hosszú és rögös útján, 1848-ban a Bánk bán sikerdarabbá vált, amikor március 15-én Pesten előadták, de az euforikus forradalmi hangulatban az előadás félbeszakadt, és csak március 23-án játszották el teljes terjedelemben. 1861-ben Erkel Ferenc dolgozta fel operává Egressy Béni szövegkönyve alapján.
Berzeviczy Vincét ma már joggal tartjuk a kassai magyar színház megteremtőjének. 2014-ben, 1834-ben bekövetkezett halálának 180. évfordulóján a kassai Csemadok kezdeményezésére került a Berzeviczy-palota homlokzatára a márványtábla, ahol most az egykori színidirektorra emlékezünk. Megérdemli, hogy neve nem csak a kassai, de az egyetemes magyar színháztörténetben is az őt megillető helyre kerüljön.
Ma, a Kassai Magyar Kultúra és Történelem Napján köszönetemet szeretném kifejezni mindazoknak, akik őrzik és ápolják városunk történelmi hagyományait, valamint azoknak, akik ma is alkotó munkával gyarapítják kulturális örökségünket.
Duncsák Mária emlékbeszéde után Illés Oszkár, a Thália Színház művésze mondott egy részletet az Ember tragédiájából, majd az emléktáblára először Magyarország Kassai Főkonzulátusának főkonzulja – Hetey Ágota helyezte el koszorúját, utána pedig a megemlékezést szervező további szervezetek.
A Kassai Magyar Kultúra és Történelem Napja ezt követően író-olvasó találkozóval és könyvbemutatóval folytatódott a Márai-emlékházban. Itt Kováts Judith írőnővel a Megtagadva, az Elszakítva, a Hazátlanok és a Tátra gyermekei című regényeiről, valamint az újságíró férjével Kováts Dénessel Kolár Eszter és Köteles Szabolcs irodalmi, színházi és a kisebbségi sorskérdésekről is beszélgetett.
/sz.gy/
