Szeptember 30 – a Benedek Elek születésnapja, Elek apóé, aki már életében is a legnagyobb magyar mesemondónak számított, ezért nem véletlen, hogy az ő születésnapján ünnepeljük a magyar népmese napját. A gyerekek életében nagyon fontos szerepet játszik a mese, a mese hallgatása és később az olvasása, ami megmozgatja a fantáziájukat, tágítja a látókörüket, növeli a szókincsüket és kreativitásukat.

Exif_JPEG_420

E jeles napról minden éven megemlékeznek a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskolában, ahol az alsó tagozatosok számára szinte egymást érik az érdekes események. Alig ért véget az őszi ízek kóstolója, máris készülhettek az új, nem kevésbé izgalmas jeles napra. Ez nagyon kellemes időtöltést jelentett, hiszen a meséket szinte minden gyerek szereti. Vannak kedvenc meséik, kedvenc mesehőseik és mesekönyveik is, amiket elhozhattak az iskolába, hogy megmutassák őket pajtásaiknak. Minden osztályban voltak mesével kapcsolatos foglalkozások, de a könyvtárban is volt mesedélután, ahol megemlékeztek Elek apóról, meséket olvastak, kvízjátékokat játszottak. A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták a többiek kedvenc meséit, és ezáltal ők is kedvet kaptak azok megismerésére.

Tóth M.