Vihar a nagy Hortobágyon, A panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben, A nagy Tarpatak a Tátrában, A taormínai görög színház romjai, Mária kútja Názáretben, Tengerparti sétalovaglás – ezek mind olyan festmények címei, amelyeket Európában a képzőművészetben csak egy kicsit is jártas emberek mind ismernek, és ha ezekhez hozzá vesszük a Baalbek-et, a Magányos cédrust, vagy a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban című alkotásokat, akkor mindenki tudja, hogy ezeknek Csontváry a festőjük.

 

Azt viszont már kevesebben tudják, hogy mint annyi zseninek, Csontváry Kosztka Tivadarnak is úgy kellett meghalnia, hogy nem kapott elismerést. Sőt, ha nincs később egy a képeire mégiscsak rácsodálkozó fiatalember, nagy értékeket hordozó hatalmas vásznait kocsisoknak adták volna el, hogy ponyvának szabdalják szét a szekereikre!

Művészetéről Magyarországon 1905-től mintegy hatvan éven át folyt a pörlekedés. 1949-1958 között még a nevét is alig írták le. Minek köszönhető akkor, hogy az áttörés mégis feltartóztathatatlanul bekövetkezett? Nos, a képzőművészetben igen elismert francia szaktekintély, Jean Cassou, a párizsi Musée d’Art igazgatója nyitott utat a külföldi elismertetése előtt! Ennek a francia bemutatkozásnak tudható be, hogy 1958-ban a brüsszeli világkiállításra – ahol a modern művészet ötvenévnyi termésének legjavát mutatták meg – Csontváry képeit is beválogatták, és a Tengerparti sétalovaglás című festménye el is nyerte a fődíjat, Grand Prix-t kapott.

Csontváry Kosztka Tivadar szülővároskája, az Eperjes melletti Kisszeben /Sabinov/ a második világháború után Csehszlovákiához tartozott, de a szülőháza falára, a Szabadság téren itt is csak 1993-ban- 140 évvel a születése után – került fel egy emléktábla, mégpedig a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet, a Csemadok Kassai Városi Választmánya és a Kisszebeni Városi Hivatal jóvoltából. Az ünnepség szónoka, Fekete György, a Magyar Köztársaság Művelődési és Közoktatási Minisztériumának helyettes államtitkára akkor okkal fogalmazott így:

„A mai alkalom demonstrációja annak, hogy a művész nem a családé, nem a városé, nem a nemzeté, hanem az egész világé. Csontváry Kosztka Tivadar, a nagy festő most erre a falra hirtelen hazatér, hogy lemosolyogjon önökre. Jártukban – keltükben barátságos tekintettel mosolyogjanak vissza rá!“-kérte a helyieket, majd a beszédét így zárta: „Igyekezni kell átlépni azokat az ostoba határokat, amelyeket a kultúra és művészet soha sem vett figyelembe.“  Ezek a szavak ott- akkor azért is voltak hangsúlyosak, mert a szlovák kormány a meghívás ellenére nem képviseltette magát ezen az aktuson. Az emléktáblát végül is Imrich Lipovszký polgármester helyettes és Fekete György avatta fel.

Ebben a házban született 1853.július 5-én a magyar festészet kiemelkedő személyisége, Csontváry Kosztka Tivadar – olvasható magyarul és szlovákul a művész arcképe alatt azon a bronz emléktáblán, melyet Nagy János szobrászművész készített. A megrendelés ugyan egy Csontváry arcra szólt, de Nagy János igazi művész, és ezúttal is meglepetést okozott. Legalábbis azoknak, akik nemcsak néznek, hanem látnak is. Első rápillantásra persze a kisszebeni szülőházon elhelyezett domborműről csak egy remekül megformált Csontváry-arc néz le ránk, de ha jobban megnézzük, a fülénél kialakította egy ugyanazon arcon a festőnek azt a másik ábrázatát, ami élete utolsó szakaszában – megterhelt elméjének következtében – lett a sajátja. Ez tehát az igazi Csontváry – így együtt, megadva a felfedezés és a megértés örömét annak, aki látva lát. Kisszebenben járva az orsó alakú Szabadság tér déli oldalán álljanak meg ennél az emléktáblánál!

Szaszák György