Őseinktől mesekinccsel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, amelyből szeptember 30-án, a nagy meseíró, Benedek Elek születésnapján, a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola alsós diákjai nagy kedvvel csemegéztek.
A pedagógusok akárcsak más éveken, most is izgalmas programokat készítettek. Beszélgettek a gyerekekkel a mesék jelentőségéről, megemlékeztek a jeles meseírókról és gyűjtőkről. Ezután következtek az érdekes foglalkozások, ahol a kíváncsi, csodákra vágyó gyerekek elmerültek a magyar népmesék világában.
Az I. A osztályosok „A farkas és a kisgidák” című mesét dramatizálták, majd „népmesés könyvet készítettek. Jutalmul matricát és nyakba akasztható emlékérmet kaptak; a B osztály mese – illusztrációkat készítettek a „Szépen szóló szőlő” című meséhez. A második osztályban a tanító néni piros népmesés emlék – matricákat és a megtekintett mesékhez illő színező lapocskákat készített, amelyeket mindenki a mesében látottak és hallottak alapján színezhetett ki. A mesék, amelyeknek a nap folyamán figyelmet szenteltek a nebulók „A szegény ember szőlője”, „A só”és „A tűzmadár” című mesék voltak. A harmadikosok a könyvtárban ismert népmesékből mese – maratont szerveztek, majd a papírszínházban meghallgatták a Kiskondás című mesét. A 4.osztàly plakátot készített, melyre a népmesével kapcsolatban minden diák elhelyezte saját gondolattérképét. A faliújságra felkerültek a mese jellegzetességei, a népmese motívumai. Nem maradhatott el az élőszavas mesemondás sem. Vándorceruza segítségével közösen elmesélték a „Kőleves” c. népmesét, így minden gyermek “kis mesemondóvá” is válhatott. A gyerekek érdeklődéssel és kíváncsisággal kapcsolódtak be a foglalkozásokba.
Nem fér hozzá semmi kétség, hogy a magyar népmesék világa egészen páratlan és egyedülálló. Megtalálható benne a játékosság, a csoda, a kaland, az igazság, ami nemcsak a kicsik, hanem a nagyok lelkét is egyaránt táplálja.
Bízunk benne, hogy a Népmese napja felhívta a figyelmet az olvasás fontosságára és a meseszerető gyerekek folyamatosan figyelemmel tekintenek a magyar mesevilágra. Nagyot mernek álmodni, mert ahogy Seherezádé mondta az Ezeregyéjszaka meséiben: „ a mese megkönnyíti a szívet, olyan porhanyóssá teszi, hogy az álom magvai könnyen kicsíráznak benne”.
Tóth Mónika