A történelem nem csak a könyvekben és régi iratokban bujkál, hanem itt él közöttünk és arra vár, hogy valaki elmesélje. Ez a célja az Estöri-Kreatív Történelmi Versenynek, amelynek döntőjébe sikeresen bejutott a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium csapata is, a TTT. Ez a rövidítés a Tiltott Tégla Tagjait jelenti, akiket Gerenyi Gergő, Kisiday Filip, Berta Dániel néven anyakönyveztek a megszületésük után. Nos, az alábbiakban velük, valamint felkészítő tanárukkal, Spišák Veronikával beszélgetünk.

Miben más az Estöri, mint a többi történelmi vetélkedő?
Spišák Veronika: A versenyt az Esterházy Magánalapítvány szervezi, amely az Esterházyak kulturális hagyatékának megőrzését és a széles közönségnek való bemutatását tartja fő feladatának. Emellett fontosnak tart olyan közhasznú tevékenységeket, amelyek során feltárul a múlt, a kulturális örökségek, a hagyományok. Ilyen tevékenység az Estöri-Kreatív Történelmi Verseny, amelynek idei témája a Hagyomány és modernitás − Sorsfordítók a XX. században. A harmadízben megrendezett verseny az 1930−1956 között időszakra fókuszál. A versenyszervezők célja az olyan készségek fejlesztése, amelyek az oktatásban nem mindig állnak középpontban: kreativitás, kommunikáció, együttműködés, önálló kutatás, valamint a kutatási eredmények modern, multimédiás bemutatása. Ám erről meséljen az érintett csapat, Gergő, Filip, Dani, azaz a Tiltott Tégla Tagjai.
TTT: Az Estöri nem csak egy verseny, hanem egyben egy nagy élmény is. Maga a verseny folyamata, ahogyan megismerkedtünk az „oral history”- val  és ahogy eddig ismeretlen történeteket derítettünk ki, az mind egy felejthetetlen élmény volt számunkra.
Mit takar ebben az esetben az elbeszélt történelem, az oral history megnevezés?
TTT: Ez a történelem olyan forrása, amit szóbeli úton szemtanúk vagy azok rokonaitól élő elbeszélés rögzítése által szerzünk.
Mi, vagy ki ösztönzött arra, hogy belevágjatok ebbe az igényes vetélkedőbe?
TTT: Először is a verseny témája, vagyis a 30-as, 40-es, 50-es évek – tehát a II. világháború és az 1956-os forradalom korszaka, mert mindhármunk kedvenc történelmi időszaka ez. Másodszor a versenyfeladatok is érdekesnek tűntek, így nem is volt kérdés, hogy jelentkezzünk-e a versenyre.
A verseny során létrehoztatok egy Facebook-csoportot is, Tiltott Tégla Tagjai néven. Milyen tapasztalatot szereztetek ezen a téren? Érdeklődnek az emberek a történelem iránt a Facebookon is?
TTT: Nemcsak Facebook-oldalt, hanem Instagram-fiókot is létrehoztunk. Itt is, ott is megtaláltuk azt a közönséget, amelynek sikeresen át tudtuk adni a mondanivalónkat. Ilyen emberből nincs túl sok, de erre számítottunk.
Hozzávetőlegesen hányan és kik követnek benneteket?
TTT: Jelenleg nagyjából 170 ember körül mozog a követőink száma, de ez az inaktivitásunk miatt csökkent le. Eleinte 250 követőnk volt: családtagok, ismerősök és érdeklődők is. Mindenkinek egyaránt köszönjük a segítséget és a támogatást.
Miket osztottatok meg az oldalaitokon?
TTT: Olyan érdekességeket próbáltunk megmutatni követőinknek, amelyek Kassához vagy a Felvidékhez kapcsolódnak. A legtöbb lájkot az a poszt kapta, ahol bemutatkoztunk, elmagyaráztuk, miért ezt a nevet választottuk és milyenek vagyunk mi.
Tényleg, honnan jött az ötlet, hogy a Tiltott Tégla Tagjai legyetek?
TTT: A név egy történelemóra keretén belül született meg, amikor valami kreatív nevet szerettünk volna találni a Facebook-oldalunknak. A „Tiltott“ része Márai Sándorral függ össze, hiszen ő az iskolánk névadója, és ő volt a „tiltott ember”. A „Tégla” az iskolánk épületére utal, mivel a mi iskolánk a piros téglás iskola. A tagjai meg mi vagyunk.
A közösségi médián kívül milyen feladatokkal kellett megbirkóznotok? Ki segített a megvalósításukban?
TTT: Az első fordulóban egy online időzített kvíz várt ránk, amelyre 108-oldalas szakirodalom segítségével kellett felkészülnünk. Miután ezt sikeresen teljesítettük, egy kreatív képet kellett készítenünk, amihez a szakmai tanácsokat Duncsák Oszkár nyújtotta. A képet ezután fel kellett töltenünk az Instagramra. Ezt követően még előttünk állt az első forduló utolsó feladata, ami egy illusztrált esszé elkészítése volt. Ehhez több kutatást is végeztünk, többek közt idősek otthonában is jártunk Kassán, Abaújszinán, Nagygéresen és Királyhelmecen is.
Ez nagyon izgalmasan hangzik. Hogy találtátok meg az alanyokat? Mi volt a legérdekesebb dolog, amit meséltek nektek?
TTT: A legtöbb alanyunkat egy hónap keresés után találtuk meg. Voltak, akiket családtagok és ismerősök segítségével kerestünk fel, de voltak olyanok is, akiket teljesen véletlenül találtunk meg. Sok mindenben tudtak nekünk segíteni, valakik többet, valakik kevesebbet, de a lényeg, hogy végül sikerült elkészítenünk a munkánkat.
Az első fordulóból sikeresen továbbjutottatok a középdöntőbe. Itt milyen feladatok vártak rátok?
TTT: A középdöntő első feladata egy kreatív kisfilm elkészítése volt, amiben Ádám Szabolcs segített nekünk, mint operatőr. A kisfilmet az Estöri YouTube csatornáján lehet majd megtekinteni. A forgatásnál korhű fegyvereket, jelmezeket használtunk, ráadásul az adott korban épült szalánchutai bunkerrendszernél forgattunk, −6 °C-ban és térdig érő hóban. A középdöntő utolsó feladata az eddigi munkánkat összefoglaló prezentáció elkészítése volt. Ezt 2019. február 22-én adtuk elő a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának előadótermében. A középdöntőben az élmezőnyben végeztünk, így továbbjutottunk az április 27-én megrendezésre kerülő döntőbe, ahol további feladatokat kell majd megoldanunk. Meg szeretnénk említeni az egyik csapattagunk, Gerenyi Gergő édesanyját, Rontó Renátát, aki mérhetetlenül sokat segített nekünk, nemcsak anyagilag, de a szállításban is.
Melyik feladat volt mind közül a legnehezebben megvalósítható?
TTT: A Tiltott Tégla Tagjai számára semmi sem volt leküzdhetetlen. Az akaratunk által hajtott „mozdonyt” semmi sem tudta megállítani, így minden akadályt leküzdöttünk együtt.
Melyiket feladatot élveztétek a legjobban?
TTT: Mindenki megtalálta a kedvencét, de mindhármunknak a kutató körutunk tetszett a legjobban. Olyan történeteket tudtunk megmenteni, amiket a történelem homálya majdnem elnyelt, és ezzel mi is megőriztünk valamit az utókornak.
Mi a legmaradandóbb élményetek a versenyről, illetve a felkészülésről?
TTT: A felkészülés során nagyon sok élményt szereztünk, de ezek közül talán az egyik legemlékezetesebb a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskolában végzett felmérésünkhöz kötődik. Ekkor döbbentünk rá arra, hogy mennyire kevesen és keveset tudunk a Málenkij robotról.
Szeretnétek a jövőben is történelmi kutatásokkal foglalkozni?
TTT: Foglalkozási szinten nem valószínű, de szabadidőnkben szívesen. Hiszen annyira keveset tudunk a múltunkról, miközben szinte karnyújtásnyira vannak az alapvető források a szülők, nagyszülők és dédszülők személyében. Mindenkinek ajánljuk az Estörit és az elbeszélő történelmet egyaránt, garantáljuk a maradandó élményeket!
Hogy érzitek magatokat a döntő előtt, mit üzentek olvasóinknak?
A verseny során folyamatosan arra törekszünk, hogy minél látványosabb és profibb megoldásokat készítsünk, és ezeket a követőinknek is szeretnénk megmutatni. A döntőben még nagyobb támogatásra lesz szükségünk. Aki szereti a történelmet, bátran kövessen minket Facebookon. Aki pedig pénzügyileg szeretne minket támogatni, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba a +421 915 080 929 telefonszámon, vagy a gerenyi.gergo@gmail.com e-mail címen keresztül. Nagyon szépen köszönjük!
Mi is a beszélgetést, és sok sikert a döntőben!

Kekeňák Lucia