A svéd bútoróriás keleti nyitásáról már régóta szóbeszéd járja, most azonban hivatalosan is bejelentették – átvevőhelyet létesítenek Kassán az online rendelések átvételére, így a lakosoknak és a környékbelieknek már nem kell többé Budapestre vagy Pozsonyba utazniuk.
Az új szolgáltatás szlogenje a Kattints és vedd át! A webshopban szinte az áruház összes terméke elérhető a vásárlók számára, a bútorokon keresztül az élelmiszerekig. A szolgáltatás ára 15 euró, az átvevőhely pedig a Vodomeračská utca 1. szám alatt található. Ami a nyitvatartást illeti, egyelőre egy héten csak három napot lesz nyitva: szerdán és pénteken 13:00-tól 20:00-ig, valamint szombaton 09:00-tól 15:00-ig. A szolgáltatást ugyanaz a külső cég biztosítja, amely a házhozszállítást is.
„Az IKEA célja, hogy jobbá tegye az emberek mindennapi életét. Igyekszünk eleget tenni vásárlóink kéréseinek és szükségleteinek, így tudunk arról is, hogy már régóta fennáll az érdeklődés egy kelet-szlovákiai üzlet iránt. Ugyanígy arról is tudomásunk van, hogy a legtöbb online vásárlónk Kassa, illetve Eperjes környékén lakik. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy átvevőhelyet nyitunk Kassán.” – nyilatkozta Nina Maláková, az áruház magyarországi, csehországi és szlovákiai vásárlóiért felelős menedzsere.
Forrás: Košice:dnes