Éjfél után 2 óra körül negyedik emeleti égő lakás hálószobájából mentettek ki a tűzoltók egy alvó nőt. Az eset tegnap éjszaka történt Kassán, az Osztravai utcán. Az esethez a tömbház alsóbb emeletén lakók riasztották a tűzoltókat, mert a füst hozzájuk is eljutott, ráadásul a plafonjuk is kezdett átvizesedni.

A problémás lakásba viszont hiába csengettek be, hiába kopogtattak, nem nyitott ajtót senki. A tűzoltók ezt követően az erkélyen keresztül hatoltak be a lakásba, ahol már erős füst fogadta őket. Csakhamar észrevették, hogy a konyhában pattant el a meleg vízvezeték, abból áraszt el mindent a forró víz. Az ott lakó nő azonban minderről semmit nem tudott. A tűzoltók a hálószobában álmából zavarták fel, ahova akkor a füst még nem jutott be. Közben az épületben azonnal elzárták a gáz- és a víz fővezetékét. Sajnos a víz ekkorra viszont már az alsóbb emeleteket is elöntötte, és a keletkezett kárt mintegy 10 ezer euróra becsülik, míg a gyors beavatkozásnak köszönhetően az értékek megmentése mintegy 90 ezer euróra tehető. Feltételezik, hogy a tűzesetet rövidzárlat okozta, de biztosat csak a szakértői és a rendőrségi vizsgálat lezárta után tudnak majd mondani az ügyről.

/sz/