A kassai Szakkay József Szakközépiskola, amelyet mindenki csak „Kassai Ipari”- ként emleget, április 10.-én megtelt diákokkal. Iskola révén ebben nem lenne semmi különös, ha ezek a diákok nem lennének már nyugdíjas korban. 50 és 60 éves érettségi találkozónak adott otthont a Thália színházterme immáron ötödik alkalommal. Három osztály képviselte az ötven évvel ezelőtt érettségizetteket és két osztály a hatvan ével ezelőttieket. Matej Éva igazgatónő üdvözölte az Ipari „öreg diákjait” és ünnepi beszédében kiemelte, hogy az Iparisták között mindig is megvolt a baráti, családias viszony, az összetartozás és ezt az iskola a továbbiakban is igyekezni fog megtartani. Ezután az újonnan alakult Kassai Iparisták

Klubja – KIK, elnöke Šoltés Zsolt köszöntötte az ünneplőket, majd sor került az arany és gyémánt oklevelek átadására. A jubilálók nevében az 1955 – ben érettségizett Gyüre Lajos, író, pedagógus mondott köszönetet az Iparinak, beszédében kiemelve azt a tiszteletet, mely az Ő idejükben volt diák és tanár között. Reményét fejezte ki, hogy a változó körülményekhez mindig alkalmazkodó Ipari, a jövőben is meg tud felelni majd az elvárásoknak. Az ünnepséget az osztályok külön – külön az Ipari diákotthonában és más helyszíneken folytatták.

Šoltés Zsolt, Fotó: Pulen Lajos