Jóváhagyta a kassai érsekség kérelmét a Vatikán. Kassa mennyei védőszentje Árpád-házi Szent Erzsébet lesz – jelentette be ma a sajtónak Bernard Bober kassai érsek és Jaroslav Polaček a város főpolgármestere – azt is hozzá téve, hogy az örömhír ünnepélyes kihirdetését november 17-én, szentmise keretében tartják a Szent Erzsébet-székesegyházban.

Kassa város ez irányú kérelmét ez év április 11-én hagyta jóvá a képviselőestület. Az érsek elmondta, hogy májusban fordult a Vatikánhoz, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációhoz jóváhagyásért. A kongregáció október 18-i dekrétumában egyetértését fejezte ki, s megerősítette, hogy „Árpád-házi Szent Erzsébet Kassa mennyei védőszentje.“ – Érthető, hogy örömmel fogadtam a város kérését, hisz én mindig is úgy tartottam, hogy Szent Erzsébet nem csak a katedrális, hanem az egész Kassa védőszentje – nyilatkozta Bernard Bober érsek.

Jaroslav Polaček főpolgármester úgy nyilatkozott hogy a kezdeményezésüknek az elindítója az volt, hogy Kassa város legrégibb, a 13. századból származó pecsétjében Árpád-házi Szent Erzsébet alakja látható, annak ellenére, hogy ő a székesegyház és az érsekség patrónusa, de eddig soha nem lett a város védőszentje. Ezt akarták orvosolni, részben azért is, mert az idén Kassa az önkéntesség európai fővárosa, Szent Erzsébet pedig a karitatív tevékenységéről is ismert, mindent megtett azért, hogy segítse a betegeket, az árvákat, a szegényeket. „Úgy gondolom, a mai korban szükségünk van olyan emberekre, akikre felnézhetünk, és terjeszthetjük üzenetüket“- hangsúlyozta a főpolgármester.

Lucia Gurbaľová, Kassa főpolgármesterhelyettese azt is közölte, hogy két nappal az ünnepi szentmise előtt – tehát november 15-én- 15 órai kezdettel jótékonysági akciót is szerveznek. A Szent Erzsébet Levese elnevezésű kezdeményezés színhelye a dóm nyugat főbejárata előtt, az Erzsébet utca sétáló részén lesz. Ezzel egyidejűleg élelmiszergyűjtést is szerveznek a rászorulóknak. A bevételt és az élelmiszereket a Bosák utcai hajléktalan-menhely és az Oázis-Remény az új életre nonprofit szervezet között osztják szét. November 16-án a Történelmi Városházán található Szent Erzsébetet ábrázoló festmény megszentelésére kerül sor, majd este a dómban az életéről mutatnak be egy színművet.

Forrás:TASR és sz.gy