Március első hétvégén Kassán folytatódnak a Barangolások néven közkedveltté vált ismeretterjesztő túrák, melyek során a város épített örökségéből mindig egy figyelemre méltó létesítmény történelmi múltjával és jelenével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A fő téma ezúttal az Állami Tudományos Könyvtár /ÁTK/ lesz. A barangolások tehát szombaton és vasárnap is 16 órai kezdettel innen, az ÁTK fő épülete elől / Fő utca 10./ indulnak Balassa Zoltán vezetésével, aki a kínálatot röviden így foglalta össze:
Az Állami Tudományos Könyvtár épületeit járjuk sorra. A Szédriával kezdjük, ahol Petrogalli Oszkártól kezdve számos magyar raboskodott. Innen vitték „malenykaja rabótára” a magyarokat a Szovjetunióba, és az 50-es években sokan raboskodtak itt. Majd a Harang utcán tekintünk meg két épületet, melyek elsősorban raktárhelyiségként szolgálnak, de egykoron egyikük az ÁTK Központi épülete volt. Majd az egykori Kálvin téren a regionális könyvtárat tekintjük meg, ahol a Kassára és környékére vonatkozó könyvek és folyóiratok tanulmányozhatók. Utána a Harang-utcai zsinagóga következik, ahol 1989 előtt a könyveiket raktározták, majd végül a Forgách palotát járjuk be, ahol ma a könyvtár központja található. Ez volt többek között az Egyesült Magyar Párt, az 1938-as Magyar Nemzeti Tanács és Horthy ideiglenes székháza, majd a Rákóczi-kaszinó, a Szovjet-csehszlovák Baráti Szövetség székháza és végül az ÁTK központi épülete. 1940-ben fedték be udvarát kupolával a Felvidéki Kereskedelmi Bank számára. Látunk majd cellát és működő régi nyomdagépet is, meglátogatunk egy könyvkötő műhelyt és egy könyvrestaurációs műhelyt is.“
/sz/