szerkesztő: Filip Orsolya

A Dargói hősök lakótelep és a Kassaújfalu melletti új bevásárlóközpont építkezési munkálatai már startra készen állnak, ugyanis az építési hivatal néhány napja kiadta az ehhez szükséges engedélyeket.

A Shopbox nevű bevásárlóközpont egy zöld réten lesz található Kassaújfalu és az új Panoráma nevű lakóövezet között, egy autószalon és egy benzinkút szomszédságában. A központ területe összesen 12,5 ezer négyzetmétert tesz majd ki.

Hozzá fog tartozni egy Foodbox elnevezésű részleg is, melynek neve alapján elmondható, hogy valószínűleg éttermeket fog üzemeltetni, illetve az üzleteken kívül megtalálható lesz itt egy Fitbox is, mely sport illetve rekreációs célokra.

Természetesen parkoló is épül mellé, amely 500 férőhelyes lesz. A megnyitást követően 90 embernek ad majd munkát. Az építkezési munkálatok egy évig fognak tartani. A feltételezett költségek összege 3 millió euró.

Forrás: Košice:dnes, borítókép: Shopbox