Csáji Attila, a Munkácsy Mihály-díjas festőművész, grafikus, fényművész, holográfus, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, alelnöke 2011-2014 között Szepsiben látta meg a napvilágot, de gyerekkori világra eszmélésének városa már Kassa volt, ahol családjuk a Kálvári dombon, a Kölcsey utcában hozta létre az otthonukat. Csáji Attila képzőművészeti elképzeléseit viszont már nem ebben a városban, hanem Budapesten alakította ki, és 82 évesen most is ott él. Az odakerülésének okairól és pályájának alakulásáról a Wikipédia szabad enciklopédia ezt közli:

Felvidéki származású. Családját a II. világháborút követően Kassáról telepítették át Budapestre. Gyermekkorában Hollandiában (Utrecht-Driebergen) töltött egy évet, ott kezdett rajzolni. Az egri Tanárképző Főiskolán szerzett rajzszakos diplomát 1964-ben. Az 1980-as évek elejétől az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetben (lézertechnika) és a Budapesti Műszaki Egyetem Fizikai Intézetében (reflexiósholográfia), majd a MIT (Massachusetts Institute of Technology), CAVS Media Laboratoryban (Massachusetts Institute of Technology/Center for Advanced Visual Studies, CambridgeUSA, transzmissziós holográfia) képezte magát tovább. Az 1960-as évek közepétől induló magyarországi képzőművészeti avantgárd “újhullámának” egyik fő szervezője részben magyar, de leginkább külföldi ösztöndíjak segítségével. Számos magyar avantgárd kiállítást szervezett itthon és külföldön. 2011-ben a köztestületté vált Magyar Művészeti Akadémia egyik alelnökévé választotta.

Csáji Attila alighanem elsősorban a nyolc unokájának, de a létezésen belül egy családnak – történetesen az ő családjuknak – a történelmi tapasztalatait az iránta érdeklődőkkel is megosztani szándékozván írta meg és adta ki a Gyökerek és szárnyak című legújabb könyvét, amit a személyes vallomás hitelével írt meg. Kassa fontosságáról az ő életében egyebek mellett ezt írja:

„Kassára költöztünk, de ez a költözés nem pusztán azt a hét évet, a gyermek öntudatra ébredésének éveit jelentette, amely alatt a városban laktunk. Egy egész életre elkísért. Legalább annyira kassainak érzem magam ma is, mint pestinek, ahol élek és évtizedeket töltöttem el, melyet ellentmondásaival együtt megszerettem, de az egyik nem löki ki a másik kettőt, Kassát és Szepsit , a szívemből. Már a 80-as években egyik barátom jegyezte meg Bostonban egyszer, hogy „te a városok szerelmetes szeretetét tekintve sajátos poligámiában élsz, de ez nem egy bűnös poligámia.“ Szepsire, mint szülővárosomra tekintek – s meghitt emlékeimben összefonódik az otthon és a természet, Kassa az öntudatlanságból az öntudatra ébredés, egy nemzethez tartozás és az egyetemesség transzparenciáját., Budapest horizontom folyamatos tágulását és egy világváros dinamikáját jelentette és jelenti számomra.

Kassa „lakosainak lelkében, a város levegőjében és lélegzetvételében élt az a titokzatos igény, mely a kövekből várost, a kövek közé gyűlt emberekből polgárt a polgárságból szerepet és hivatásérzetet tudott elővarázsolni.“/Márai S./ Ez a varázs testet öltött a közös nagy erőfeszítésben, Közép-Európa kiemelkedő szépségű gótikus Dómja, az Árpád-házi Szent Erzsébet katedrális létrehozásában – melyet nem királyi akarat, egyházi, érseki, püspöki vagyon és igény, hanem a kassai polgárság közös áldozatkészsége hozott létre. Erre több Közép-Európai példát nem ismerek. Itáliát kivéve, összeurópai viszonylatban is alig-alig van példa hasonlóra. Ennek a városnak a polgársága köré nem véletlenül teremtődött mítosz.

A középkori magyar királyságban Buda után a legfontosabb város, noha nem szakrális székhely, koronázó város, kiemelt fontosságú nemesfémtermelő bányaváros… Egy holland mondást idéz fel bennem: „A világot Isten teremtette, de Hollandiát a hollandok.“ Kassát kiemelt értékűvé polgárai tették. Küzdelmük, tartásuk, leleményük és elkötelezettségük. A „hungarusok“. A város megerősödik az Anjou királyok, Zsigmond és Mátyás király uralkodása idején. A polgárosodás zászlóvivője a Magyar Királyságban. A magyar urbanitás szelleme a mohácsi katasztrófát követően a felvidéki és erdélyi városokban lobban fel és él a visszaszorított lét ellenére egyre határozottabban. Különösen Kassán, melynek magyar és német polgársága a polgári öntudat és nemzeti hűség ölelkezésében a teremtés, a szolgálat termékenyítő valóságát élte. Róbert Károlytól – Mátyás királyon – Tinódi-Lantos Sebestyénen – Bocskain át- II. Rákóczi Ferencen keresztül Kazinczyig a magyar történelem és kultúra kiemelkedő helyszínévé vált, hogy a magyar nyelvjárások közül a kassai, a felső tiszai vált az egységes magyar irodalmi nyelv alapjává.

Kassának komoly szerepe volt szabadságküzdelmeinkben is. Bocskai győztes szabadságharcának támasza. A vallásszabadságot és Erdély függetlenségét biztosító fejedelem itt is hal meg. A XVII. században az Erdélyi Fejedelemség része. Bethlen Gábor itt üli lakodalmát a Lőcsei-házban Brandenburgi Katalinnal, János-Zsigmond brandenburgi választó fejedelem lányával. Rákóczi Györgyöt itt választják Erdély fejedelmévé, II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának fundamentális városa. Nem véletlen, hogy Rodostóból hazahozva a fejedelmet a Dóm kriptájában temették el, hogy „örökre magyar földben“ nyugodhasson. A XX. század elején ez természetesnek tűnt.

Apám mesélte, hogy a Trianoni békediktátummal kapcsolatban a hallei német professzorok is csak csóválták a fejüket „ezáltal nem a békét teremtették meg Európában, hanem létrehozták azt az aknát, mely a békés jövőt robbantja szét.“ A győztesek, elsősorban Franciaország étvágya nagy volt, a bölcsessége kevés. Nézzük a korabeli tényeket Kassa viszonylatában: 1910-ben a lakosság 75,4%-a magyar, 14,8%-a szlovák, 7%-a német, 1%-a lengyel és töredék százalékban éltek még ruszinok, csehek és más nemzetiségűek is a városban. A trianoni diktátumot befolyásoló „ténymegállapító bizottság“, melyet Benes (!) vezetett, gátlástalan hazug állítása szerint Kassa cseh többségű város… Szerinte szlovák nép nincs, az csak a csehnek egy nyelvjárása. Hogy a szlovákok ezzel mennyire nem értettek egyet, mutatja az is, hogy mihelyt tehették, önállósodtak. A nagyhatalmi tárgyaló partnerek közül a valós nemzeti-nemzetiségi viszonyokat senki nem ellenőrizte. Kassa viszonylatában az amerikaiaknak titulált bizottság tagjai amerikai csehek voltak és Beneš. Még a mesehallgató gyerekek is tudják, hogy mi történik, ha kecskére bízzuk a káposztát. A világháborút követően – az Antant fedezékében és biztatására – 1918-ban a cseh légiósok elfoglalják Kassát, de Strofeld Aurél katonái kiűzik őket. A betolakodók ellen – Kazahsztánból hazatérve – ott harcol nagyapám is. Győznek. A csehek loholnak kifelé a védtelennek hitt országból. Clemanceau örjöng. Erre – a Tanácsköztársaság vörös kormánya rettegve, vagy naivul és hiszékenyen kiürítteti a Felvidék visszafoglalt részeit, a győztes hadseregnek visszavonulást rendel el. Demoralizál. A hovatartozást a trianoni békediktátumban döntik el. 1938-tól ismét a Magyar Királyság része. Horthy Miklós kormányzó bevonulása örömünnep és diadalmenet volt. Horthy – aki számos nyelven beszélt – a szlovák kisebbség iránti megértésből és gesztusból, beszédét szlovákul is elmondta. A II. világháborút követően a nagyhatalmak Csehszlovákiához csatolták ismét. Egy „polgári demokráciához“. Hogy mennyire volt az? Amikor apámnak cigarettát akartam vásárolni egy trafikban – magyarul – megvertek.“

/sz/