A rendőrség a súlyos balesetek elkerülése, továbbá a biztonságos és folytonos közúti közlekedés érdekében péntek délután ellenőrzést tartott a Kassai kerületben. Elsősorban a vezetés előtti és közbeni alkoholfogyasztást, továbbá a gépjárművezetők alapkötelezettségeinek betartását figyelték.

Az ellenőrzést nem úszták meg a közlekedés nem motoros résztvevői sem, mely során a rendőrök főleg a kerékpárok felszerelésére, a védősisak és fényvisszaverő eszközök használatára figyeltek, továbbá ellenőrizték a gyalogosátkelőknél a sofőrök ill. a gyalogosok kötelezettségeinek betartását.

A közlekedési, a rendfenntartó és a vasúti rendőrség 59 munkatársa vett részt a közúti ellenőrzéseken. 4 óra leforgása alatt összesen 117 szabálysértést jegyeztek fel, ebből 110 helyszíni bírságolási eljárással végződött, míg 7-en figyelmeztetéssel megúszták kihágásukat. A rendőrök két esetet a közlekedési felügyelőségnek továbbítottak. A legtöbb szabálysértést a megengedett sebesség túllépése okozta, melyből összesen 56 volt.
A kerékpárosok közül 4-en, melyek közül 2 ittas állapotban közlekedett, a gyalogosok közül pedig 2-en követtek el szabálysértést. A közúti ellenőrzés során a rendőrök 1 gépjárművezetői engedélyt és a rossz műszaki állapot miatt 3 forgalmi engedélyt vontak be. Két esetet a közlekedési felügyelőségnek továbbítottak.

Az egyes járási rendőrkapitányságok munkatársai korlátozott mértékben tovább folytatják a közúti ellenőrzéseket, mely során az objektív felelősség elvét is érvényesítik. Az ellenőrzés a következő járásokban folyik: holnap, azaz október 21-én az Iglói járásban, szerdán, október 22-én pedig a Nagymihályi és a Kassai-környéki járásokban. A gépjárművezetőknek így számolniuk kell azzal, hogy törvénysértés esetén a pénzbírságot az autó tulajdonosának címére, postai úton küldi a rendőrség.