Kassán 2014. október 17-18-án a Kassai Ifjúsági Könyvtár szervezésében immár negyedik alkalommal került megrendezésre az Olvas az egész család” elnevezésű irodalmi fesztivál. A rendezvény a kassai általános iskolákban zajlott, ahová a szervezők a szlovákiai kortárs gyermekirodalom neves személyiségeit hívták meg. A program célja a gyermekirodalom kortárs fiatal szerzői könyveinek ismertetése, valamint az olvasás népszerűsítése volt, továbbá a figyelem felhívása arra a tényre, hogy az olvasóvá nevelés első számú felelőse a szülő, aki megalapozhatja ezt a folyamatot.

A Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskolában is nagy izgalommal várták a gyerekek Garajszki Margit írónőt, akit Dudás Judit könyvtáros- a rendezvény egyik szervezője- invitált Márai városába. A délelőtt folyamán a vendégek az alsó tagozat minden osztályában egy-egy tanórát töltöttek, ahol a gyerekek már kedvenc könyveikkel várták a találkozót.

Az írónő elmesélte a kisdiákoknak kedvenc gyermekkori történeteit, ami később inspirációul szolgált a Bobuľa című meseregény megszületéséhez. A gyerekek hamar kitalálták, hogy a könyv főszereplője- Bobuľa- maga az írónő, aki vidéki nagyszüleinél töltött izgalmas hétköznapjait egy kisgyerek szemével exotikus kalandként élte át. Garajszky Margit ezután egy másik érdekes és egyben tanulságos gyermekkönyvét, a Bartókot mutatta be, melynek címéből is kiderült, hogy a neves magyar zeneszerző élettörténetét mutatja be a gyermekek nyelvén.

A harmadikosok már olvasták Bobuľa kedves történeteit, és aktívan bekapcsolódtak a mese kommentálásába. Majd interaktív foglalkozások következtek: a gyerekek belebújtak Bobuľa hatalmasnak tűnő csodapizsamájába, buborékot fújtak- ami segítségével feljuthatnak a Holdra, majd Horalky nápolyin osztoztak, ezután találós kérdéseket fejthettek meg, de a legizgalmasabb az volt, amikor riporteresdit játszhattak az írónővel, aki a nagyfokú aktivitást dedikált könyvjelzőkkel jutalmazota.

A találkozó maradandó élményt nyújtott mindannyiunknak. Reméljük, hogy ezen az izgalmas és lebilincselő foglalkozások után mindenki nagyobb kedvet kap az olvasáshoz.

Tóth Mónika