Immár 24. alkalommal rendezte meg a szekszári Garai János Gimnázium Centenáriuma Alapítvány a Kőrösi Csoma Sándor Kárpát-medencei Földrajzversenyt a középfokú tanintézmények tanulói számára. A verseny célja, hogy a magyarországi és a határon túli magyar diákok jobban megismerjék a Kárpát-medence, illetve Európa földrajzi, történelmi, kultúrtörténeti értékeit, valamint a verseny lehetőséget biztosítson a magyarországi és a határon túli diákoknak és felkészítő tanáraiknak a találkozásra, egymás jobb megismerésére, kapcsolatok, barátságok teremtésére, elmélyítésére. Az idei verseny témája: a Benelux-államok legfontosabb természetföldrajzi összefüggéseinek, kultúrtörténeti értékeinek, társadalomföldrajzának, turizmusának, illetve az országokkal kapcsolatos általános műveltség felmérése volt. A verseny két részből állt. Az első – selejtező részben, ahová 70-en neveztek be, a versenyzők a szervezőktől kapott feladatsort saját iskolájukban oldották meg. A legjobb eredményt elérő 20 diák pedig a második fordulóban mérte össze tudását, melyre március 13-14-én került sor Szekszárdon. A versenyzők Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról, Vajdaságból és természetesen Magyarországról érkeztek.

Az igényes döntő rész két fordulós volt. Az első fordulóban a versenyzők hagyományos írásbeli feladatokkal birkóztak meg, mint például szellemi totó, diafelismerés, képelemzés, rapid feladatok, fogalom – meghatározások.  Az első fordulóból a 8 legmagasabb pontszámot elérő versenyző jutott a második fordulóba. A döntő második  része leginkább szóbeli feladatokból állt, ami nemcsak tudást, de kiváló kommunikációs készséget is igényelt.

A döntő legérdekesebb és a legtöbb pontot jelentő  feladata volt egy útvonal bemutatása idegenvezetői stílusban. Egy virtuális autóbusz haladásának útvonalán a versenyző bemutatta a látott táj földrajzi, éghajlati, kultúrtörténeti  sajátosságait, növényzetét, a települések  nevezetességeit, hagyományait, szokásait.

kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola diákja, Papán Attila kimagasló, bravúros teljesítménnyel  I. helyezést ért el. A győztes díja a tárgyi nyereményeken kívül egy Balkán gyöngyszemeit bemutató 5 napos körutazás.

Sok szeretettel gratulálunk Attilának és egyben felkészítő tanárának, Lázár Csillának!

Tóth Mónika