Kassa város megerősítette, hogy több európai uniós támogatásból finanszírozott projekt munkálatai stagnálnak, ami veszélyezteti a források felhasználásának lehetőségét. Emellett hozzátették, hogy az összes munkálat egyazon cég – az Eurobau hatáskörébe tartozik. Emiatt a város vezetősége többszörösen felszólította a céget, hogy megfelelően és időben teljesítse szerződéses kötelezettségeit a revitalizációk terén.
Az önkormányzati épület zöld projektjét, amely a lépcsősor felett kialakított zöld övezetet, illetve esőkertet is tartalmaz, eredetileg július végéig kellett volna befejeznie az Eurobaunak. Ezt a határidőt legutóbb augusztus 18-ra tolták ki, az összeg pedig áfával együtt 800 ezerről 1,14 millió euróra emelkedett.


Ebben a hónapban kellene befejezni a déli városrészben (Košice – Juh) a Turgenyev, illetve a Lomonoszov utcák által körbevett terület revitalizációját 715 ezer euró értékben, a nyár folyamán pedig a KVP lakótelep Jasuschova és Bauerova utcák közti terület revitalizációjának megvalósításának is sorra kellene kerülnie 403 ezer euró értékben.

„A városnak az az érdeke, hogy az összes építési munkálatot, amelyre a vállalat kötelezettséget vállalt, a lehető leghamarabb elvégezzék és befejezzék. Tekintettel a munkálatok nem kielégítő ütemére, ismételten felszólítottuk a vállalat vezetőségét, hogy a felújítási munkálatok során megfelelően és határidőre teljesítse a Kassa városával aláírt szerződésekből eredő szerződéses kötelezettségeit” – közölte a város. Elmondása szerint viszont az elmúlt napokban folytatott többszöri tárgyalások ellenére sem történt előrelépés az ügyben. A város ezért ismételten levélben fordult a vállalkozóhoz.
„Arról is tájékoztattuk őket, hogy a szerződés értelmében jogosultak vagyunk a kötbér kifizetésére. Ha a helyzet nem javul, minden megfelelő jogi lépést megteszünk jogaink és érdekeink védelmében” – tette hozzá a magisztrátus.
A város szerint nem a megfelelő tempóban haladnak a munkálatok a kassai köztemető Rastislavova utcai bejáratának 1,5 millió eurós revitalizációjánál sem, amelyet júliusban kellene befejezni. Ezt a projektet azonban nem uniós forrásokból, hanem Kassa város költségvetéséből finanszírozzák.
A helyzet tehát aggodalomra ad okot a kiutalt pénzösszegek sikeres felhasználását illetően.
Pracu Eszter