Csütörtök este pontban 17 órakor Kassa Fő utcáján az Immaculata barokk szoborcsoport előtti téren a város 22 méter magas karácsonyfáján kigyulladtak a fények és ezzel elkezdődött a város újkori történelmének immár huszonötödik Kassai mesés karácsonya.

A csípős hideg ellenére most is sokan kíváncsiak voltak a nyitóünnepségre. A jelenlévőket Jaroslav Polaček főpolgármester köszöntötte, azt kívánta számukra, hogy itt a történelmi városközpontban a szeretteikkel együtt kapcsolódjanak ki, éljék át a Kassai karácsony kínálatát, majd az új attrakcióra, a Hilton hotel és a Dargov áruház között felállított óriáskerékre, a Kassai óriáskerékre utalva így fogalmazott: „Az én kívánságom, hogy a jövőben még sok olyan meglepetésben legyen részünk, mint idén a az óriáskerék. Bízom benne, hogy ezt az attrakciót mindenki megkedveli. Ezen kívül azt kívánom a kassaiaknak, hogy legyünk toleránsak egymással és képesek legyünk segíteni azokat, akik erre rászorulnak.“

A nyitóünnepség zenei részében Martina Schindlerová valamint a Bystrík & Banda szórakoztatta a közönséget. A kassaiak karácsonyfája előtti szabadtéri színpadon december 23-ig minden nap 17-től 19 óráig ünnepi műsorral várják a közönséget. A karácsonyi vásár árusai viszont naponta 10 órától este 20 óráig kínálják az áruikat.

/sz/