HomeHírekEgyébSoha nem látott forgalom a Kassai repülőtéren

Soha nem látott forgalom a Kassai repülőtéren

A Kassai repülőtér történelme során eddig még soha nem fordult elő, hogy egyetlen hónap alatt több mint 100 000 utas vette volna igénybe a szolgáltatásait. Erre a történelmi fordulópontra most, 2023 augusztusában került sor. Idén augusztusban pontosan 102 270 utas utazott a járatokon, ami 3,4%-kal több, mint tavaly ilyenkor. Összességében az év első nyolc hónapjában a repülőtér személyzete 447 146 utast látott el, ami éves szinten 15,7%-os növekedést jelent. Több mint 312 ezer utas vette igénybe a menetrend szerinti járatokat Dublin, Liverpool, London Luton, London Stansted, Prága, Varsó célállomások valamelyikébe, további 164 ezer utas pedig charterjáratokkal repült.

Thomas Dworschak, a kassai repülőtér ügyvezető igazgatója és igazgatótanácsának elnöke az alábbiakat nyilatkozta: „Örömünkre szolgál, hogy továbbra is óriási az érdeklődés a Kassai repülőtérről a világ minden tájára kiterjedő charter- és menetrend szerinti célállomásokra való utazások iránt. Személy szerint is nagyon büszke vagyok a munkatársainkra, akiknek sikerült megbízhatóan kezelniük ezt a működési szempontból igencsak igényes hónapot.”

A Kassai repülőtéren viszont még messze nem ért véget a nyári üdülési szezon. Szeptemberben nyolc ország tíz célállomása áll rendelkezésére a Kassáról repülő utasoknak, akik Törökországba (Antalya), Bulgáriába (Burgasz), Görögországba (Heraklion, Rodosz), Horvátországba (Brac), Egyiptomba (Hurghada, Marsa Matruh), Tunéziába (Monastir), Ciprusra (Larnaca) és Olaszországba (Lamezia Terme) utazhatnak.

Pracu Eszter

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

- Advertisment -spot_img

Most népszerű