A Kassa melletti Hernádszentistván (Družstevná pri Hornáde) településen egy nem mindennapi házikót épített a SOSNA Ekocentrum. A hobbit háznak keresztelt ekoépítményt kizárólag természetes, illetve újrahasznosított anyagokból készítették. Szabó István, az építmény megálmodója a ház tervezésénél Gandhi filozófiáját követte, vagyis csak olyan anyagokból építkeztek, melyek 20 kilométeres körzeten belül megtalálhatóak. A valóban hobbit-házra hasonlító építmény falait zsákokba préselt agyagból alakították ki. A tetőkonstrukció fából készült, melynek hőszigetelését gumiabroncsokba telepített pázsittal és talajjal oldották meg. Télen a fűtést agyagkemencével és egy házilag szerkesztett napkollektorral végzik. A hobbit házat a Szabó család önkéntesek segítségével  tavasztól egész mostanáig építette.

Szabó István és neje
Szabó István és neje

Szabó István: „Ez a házikó egy olyan mintaházként fog működni, amelyen azt fogjuk bemutatni, hogyan lehet felépíteni és fenntartani egy házat úgy, hogy minimum energiát kell használni hozzá. Amellett úgy fog működni, mint egy klubhelység, különböző előadásokat tartanak majd itt kisebb-nagyobb csoportoknak.”

Ezen a portán a látogatók számos érdekes dologgal találkozhatnak. Van itt például hordóból és biciklikerékből barkácsolt szélmalom, ami villamosáram-generátorként működik.

Hordóból készült szélmalom
Hordóból készült szélmalom

Itt a vízforralást vagy a kolbászsütést se a hagyományos módon képzeljük el. Ezt egy régi, kidobott parabolaantennával oldják meg, melyre tükörnégyzeteket ragasztottak. A napsugarak így az arra alkalmas edényre fókuszálnak, ami hőenergiát hoz létre.

Érdekes hobit-ház épült Kassa mellett
Parabolából barkácsolt sütő

Az ekocentrumnak nem ez az első ilyen környezetbarát építménye: a főépületet szalmabálákból és agyagból építették, melyet Makovecz Imre tanítványa, Pásztor Péter tervezett.

Pásztor Péter által tervezett organikus ház
Pásztor Péter által tervezett organikus ház

A centrum szerint az ilyen házak a nehéz szociális helyzetben élők gondjait is megoldhatnák. A hernádszentistváni ökoházba egész éven várják az érdeklődőket, akik energiatakarékosan és környezetkímélően szeretnének élni.

Galéria:

ifj. Szaszák György