Holnap van a pszoriázis, azaz a pikkelysömör világnapja. Ebből az alkalomból az ország több kórházában, így a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház Sznf sugárúti (Trieda SNP) bőrgyógyászati klinikáján is lehetőség lesz ingyenes konzultációra. A pikkelysömör a bőrt, körmöket és ízületeket megtámadó betegség, melynek legfeltűnőbb ismertetőjelei a bőrön megjelenő foltszerű elváltozások, melyek kiterjedtsége a betegség súlyosságától függ. Kialakulásában az örökletes tényezők mellett olyan hatások is szerepet játszhatnak, mint a stressz, vagy az egészségtelen táplálkozás.

„A jelenlegi ismeretek szerint a betegség gyógyíthatatlan, de a modern eljárásoknak köszönhetően bizonyos esetekben teljesen tünetmentessé is lehet tenni.” – nyilatkozta Tomáš Kampe, a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház bőrgyógyászati klinikájának főorvosa.

Fontos tudni, hogy a pikkelysömör nem fertőző, ezért a benne szenvedő betegek nem fertőzhetik meg a környezetükben élőket, ennek ellenére a pikkelysömörben szenvedő betegek gyakran nem mutatkoznak nyilvános helyeken, mert tartanak környezetük reakciójától.

A holnapi, reggel 8 órától délután 16 óráig tartó nyílt napra értelemszerűen magukat a betegeket is várják, akik állapotukról és a további lehetséges gyógymódokról is tájékozódhatnak a kórház 8. emeletén található bőrgyógyászati klinikáján.

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) adataiból kiderül, tavaly csaknem 67 ezer embert vizsgáltak meg a pikkelysömör tüneteivel. A legtöbb beteget (11 028) Kassa megyében regisztrálták. (mmi)