Inke László a Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész 67 éves korában 1992.augusztus 19-én Budapesten fejezte be földi pályafutását. Már negyven éve színpadon volt, amikor 1979-ben – a nyár végén a családjával együtt Kassán töltötte a szabadságát. Megnézte a város történelmi nevezetességeit, járt a Magas-Tátrában, a Šírava-tónál, Betlérben és Krasznahorkán, de mégis hiányérzete volt. A Budapesti Thália Színház művésze nem tudott úgy hazamenni, hogy ne lássa a Kassai Tháliát, hogy ne beszélgessen el annak vezetőivel. Ennek oka egyebek mellett abban gyökerezik, hogy ő is kisebbségi sorsban, a romániai Aradon látta meg a napvilágot 1925-ben. A színészi pályáját már Debrecenben, Ádámként kezdte. Emlékezetes volt Kossuth szerepében is, de Miskolcon már nem Bánk, hanem Biberach szerepét kérte. Fiatalkorában játszott Tyetyerevet, a Kancellárt, a Polgármestert, Falstaffot és Böffler Tóbiást. Érdekes lehetőségként kapta Budapesten az Arturo Ui Girijét, a Godot-ra várva Pozzóját, felmutatta az ellentétet a Rozsdatemető Zentai Györgyében. Nagyon mélyrőljövően, gondosan formálta meg Sztanyislavszkijt Bulgakov Színházi regényében, és a nem kevésbé emlékezetes Haudek László trösztigazgató alakját Karinthy Ferenc Házszentelőjében – hogy csak néhány példát említsek. Pedig Inke László nem is akart színész lenni – árulta el nekem az akkori találkozásunkkor a Kassai Thália Színházban, ahol az alábbi beszélgetésünk készült.
Édesanyám és édesapám is színész volt. Én nem akartam az lenni. Az orvosi pálya lebegett a szemem előtt. A bátyám vágyott a színészet után, mégis belőle lett anatómus professzor, belőlem meg színész! Gyerekkoromban a tanulást elég hamar meguntam, és lám: arra vagyok kárhoztatva, hogy egész életen át tanuljak…
De ezzel jól megbirkózik, sőt élményt tud nyújtani a közönségének. Milyen művészi hitvallással teszi mindezt?
Mi lehet egy magyar színész ars poeticája? Nézze, nem véletlen, hogy elődeinket a Thália papjainak hívták. A magyar nyelv, a magyar gondolkodásmód, az egészséges nemzettudat ápolása, a világ szellemi életének, kultúrájának befogadása, terjesztése – mondjuk ez az, amit először olyan magasztos formában megfogalmaz magának az ember. Aztán jön a munka, az elmélyülés, a szenvedés. A színészetet én mesterségnek tekintem. A jó színésznek pedig tökéletesen kell ismernie szakmája minden fortélyát. Valóságlátással, szakmai tudással ugyanis el lehet jutni a fizikum és a szellem legszebb részébe – az emberi lélekbe. Nekünk a közönségnek, az igazán ezerfejű Cézárnak kell játszani. Őt kell szórakoztatni, nevelni, jóra oktatni.
Mi volt ezen a pályán a legnagyobb, egy életre szóló élménye?
Még Miskolcon történt. Volt ott egy vendéglő, Székely-kertnek hívták. Négyforintos ebédet, vacsorát ettem a söntésben – ennyire futotta. Általában főzeléket, feltéttel. Volt ott egy velem láthatóan rokonszenvező fiatal segédszakács, aki a főzelék alá mindig még két feltétet bújtatott. Tegeződésbe is keveredtünk. Nos, egyszer – és láthatóan nagy nekibuzdulásba került a kérés: – előadta, szeretne színházba jönni. Vidéken nőtt, szegény falusi gyerek volt, életében nem volt még színházban. „Miért nem szóltál előbb? Tudod mit, gyere el holnap, a Bánk bán lesz műsoron“ – mondtam neki. „Ki az Bánk bán?“- kérdezte. Nagy körvonalakban elmagyaráztam a történetet. És megegyeztünk abban, hogy az előadás után beszélgettünk róla a Székely-kertben. Tudni kell, hogy akkoriban az a színpadi törvény dívott, hogy ha valaki darab közben meghal, nem jöhet ki meghajolni a felvonás végén. Így történt ez Biberach esetében is. Előadás után gyorsan a vendéglőbe siettem, és szint lesben állva vártam. Bejött. Iszonyatos szomorúság ült az arcán, és konyakot rendelt. Én már vártam a rejtekhelyemen, és a háta mögül szólaltam meg: „Isten éltesse az első színházi előadás után!“ Megfordult. Valami végtelen megindultság ömlött végig rajta, könnyes lett a szeme, és csak annyit tudott mondani: „Hát te élsz?“ Ez volt az én életem legőszintébb sikere.
Inke Lászlóról a magyarországi szakvélemény azt tartja, hogy már néhány éve a művészi Midasz-korban van, keze között minden szerep arannyá válik. Mi ennek a titka, elárulja?
A szakemberek azon még sokat vitatkoznak, hogy a szerep éri-e utol a színészt, vagy a színész a szerepeket. Nos, ezt én nem is akarom eldönteni, azt viszont tudom, hogy az utóbbi időben az életkorom és a szerepfeladataim sikeresen találkoznak. Nekem meggyőződésem, hogy igazán nagy színész vagy művész zseni, olyan, aki 18-22 éves korában alkotott, kevés született a földön. A kivételt olyan nevek képezik, mint Petőfi vagy Mozart. Ugyanakkor a világ művészeti életében több példát találunk arra, hogy egy bizonyos élettapasztalattal bíró művész kibontakozási ideje 40 év fölött van. Lásd Leonardo da Vincit, Michelangelót. Természetesen tőlem messze áll, hogy magamat ebbe a sorba állítsam. Csupán azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a termékenyen eltelt évek építik az embert. Sikerek és sikertelenségek is kellenek ahhoz, hogy a színész egészséges kritikai érzékre tegyen szert. Ezzel aztán már meglevő saját hibáit, mesterségbeli fogyatékoságit is ki tudja javítani, pótolni. Így jut el arra a szintre, ahol jobban, érzékenyebben ki tud bontani egy jellemet, egy szituációt, egy színdarabbeli alakot, az író megálmodott figuráját.
Inke László a sokat foglalkoztatott színészek közé tartozik. Színház, televízió, film, rádió – ezek jelentik számára az életet, a mindennapokat. Mielőtt Kassára jött, Nagy Lajos az Új vendég érkezett c. novellájából készített tévéjátékban játszott főszerepet. A televízió ezzel a darabbal nyitja majd a 30 év magyar drámatermése sorozatot. Ugyancsak ebbe a sorozatba készült Karinthy Nagy ékszerész című darabjának tv-adaptációja, melyben szintén főszerepet játszik. Kassáról hazatérve fejezik be egy 25 peres szatirikus film forgatását, melynek címe: Kojak Budapesten. Inke László kopaszra borotvált fejjel ebben valóban nagyon hasonlít Kojakre, azaz Telly Savalasra. Szerepvállalásra kérték fel a Névtelen vár című Jókai-műben is, melyet hatrészesre tervez a televízió. No, és a Tháliában is izgalmas feladatok várnak rá. Már a hónap végén elkezdik Bulgakov A mester és Margaritájának próbáit, melyben Pilátust fogja alakítani. Kassai beszélgetésünket 1979-ben Inke László ezekkel a szavakkal fejezte be:
Nagyon örülök, hogy Kassán járva megismerkedhettem a Thália művészeivel. Itt azonban azt is szóvá teszem: keveset tudunk egymásról! Bizony, jó lenne, ha lenne egy olyan lap, amiben olvashatnánk arról, hogy például a kassai, a prágai, a varsói, a moszkvai vagy a bukaresti színházakban milyen bemutatókra készülnek, milyen törekvéseik és gondjaik vannak.
Szaszák György
