November 24-26 között a Kassai Polgári Klub és az Úsmev Mozi első alkalommal rendezte meg városunkban a Radványi Géza Emléknapokat. Ezen a rendezvényen hangzott el KELECSÉNYI LÁSZLÓ, Balázs Béla díjas filmtörténész előadása Kassa világhíres szülöttjéről Radványi Géza filmrendezőről, amit az alábbiakban teljes egészében megosztunk olvasóinkkal.
Európa válaszol
Magyarországon még nem jelent meg monográfia Radványi Géza filmrendezőről. Ez szégyenletes hiány. Ez az előadás sem tölti be ezt az űrt. Legfeljebb rámutathatok arra, milyen fontos volt az ő személye a harmincas-negyvenes évek fordulóján a magyar filmművészetben.
A korszak hazai mozgókép kultúrájának vezető műfaja a szerelmi cselvígjáték és az ugyancsak szerelmi tárgyú melodráma volt. Ha két filmcímet mondok példaként, rögtön értik, mire gondolok. Meseautó és Halálos tavasz. A legnépszerűbb színészek ezen irányzatok sztárjai lettek. Kabos Gyula és Karády Katalin.
Radványi Géza rendezői pályakezdése megtörni igyekezett ezt a kettős hagyományt. Filmjei kerülték az említett dramaturgiai sémát. Színészeit is a sztárrendszeren kívül igyekezett megtalálni. A második világháború előtt négy filmet forgatott itthon. Ezek közül az egyik egy szépirodalmi adaptáció. 1942.február 21-én mutatták be Mikszáth Kálmánnak A beszélő köntös című kisregénye nyomán készült alkotását. Ennek az a kuriózuma, hogy ez az első, részben színes produkciónk. Mindig különös oka lehet annak, ha egy rendező a klasszikusok között keres ihlető irodalmat. A török megszállás idején játszódó történet lehetőséget adott a rendezőnek, hogy az idegen megszállás problémáját felvesse, még ha csak 17. századi köntösben is.
Sokkal fontosabb ennél mai, azaz pontosabban kortársi témájú filmjei. Az 1940 végén bemutatott Zárt tárgyalás és a majd két évvel későbbi Egy asszony visszanéz, mintha egymás párdarabjai volnának. A két film közelebb esik egymáshoz, mert a második forgatás közben Radványi és Jávor Olaszországba szegődtek, ezért az utóbbi mű befejezése csúszott. Mindkét esetben – ma divatos szóval élve – szerzői filmről van szó. Ugyanis a Zárt tárgyalás és az Egy asszony visszanéz forgatókönyvét Radványi Géza írta, minden külső segítség nélkül. Mindkettőre jellemző egyfajta, már-már túlzott igényesség. Ha a többi korabeli magyar játékfilm forgatókönyvével hasonlítjuk össze, Radványi szépírói igényességgel formálta a történeteit.
A két film mintha felelne egymásnak, legalábbis ugyanazt az erkölcsi problémát feszegeti. Lehet-e kétszer szeretni? Szabad-e elválni, ha szívünk már mást szeret? Mit ad az újrakezdés a szerelemben? Az 1940-es és az 1942-es alkotás vitába keveredik egymással. A Zárt tárgyalás hősnője kitart férje mellett, akkor is, mikor újra megjelenik az életében egykori szerelme. Az Egy asszony visszanéz címszereplője elhagyja a férjét egy új szerelem kedvéért, ám végül megbünteti őt a sors, mert második férje beleszeret az ő felcseperedő lányába.
Efféle erkölcsi dilemmákat nem feszegetett a korabeli magyar film. A szerelmi vígjátékok esküvővel végződtek, s hogy utána mi történt, azzal már nem foglalkozott a történet kieszelője. Ha mégis drámaira, sőt tragikusra volt kiélezve egy-egy történet (mint pl. a Halálos tavasz), nem a realitás síkján mozgott, hanem a melodrámai, külsőséges kiélezés szabályai szerint.
Radványi Géza abban hozott újat, hogy az általa ábrázolt konfliktusok köznapian megélhető helyzetekből épültek föl. Olyan szituációkból, melyek bárkinek az életében előadódgattak. A nézők nem egy-egy fenomenális hatású színész vagy színésznő rabszolgájaként távoztak a nézőtérről. Ráismerhettek valamire, ami akkor is hasznos tanulság volt számukra, ha saját életükben elkerülte őket egy-egy hasonló élethelyzet. Radványi nem szexuális bálványokat csodáltatott a férfi vagy a női nézőkkel. Az ő színészvezetése más karakterekkel működött. Mindkét emlegetett film női főszerepét felesége, Tasnády Fekete Mária játszotta, aki nagyon eltérő alkat volt, mint a többi női sztár, a démonikus Karády, a finomkodó Szelecky vagy a lehengerlően okos Muráti.
1941 márciusában mutatták be a magyar mozik Radványi Európa nem válaszol című filmjét. Magyarország még nem lépett be a második világháborúba, a náci Németország még nem támadta meg a Szovjetuniót, de Európa nyugati felében már dörögtek a fegyverek. A forgatókönyv ezúttal is Radványi Géza egyedüli munkája. Ebben a filmjében is szerepet osztott, méghozzá főszerepet a feleségére, Tasnády Fekete Máriára. A történet kritikus időpontban játszódik. 1939. augusztus 26-án kifut egy New Yorki-i kikötőből az Óceánia gőzhajó. Utasai különféle nemzetiségű és foglalkozású emberek. A dátum baljós. Szeptember elsején kitör a világháború. A cselekmény mozaikszerű, s nem nélkülöz némi bűnügyi vonulatot. Radványi egyértelműen a béke mellett tesz hitet, filmjének üzenetét a hajóskapitányt játszó Kiss Ferenc mondja ki. Neki a béke szigetére kell kormányoznia hajósa utasait.
A filmnek nagy sikere volt az 1941-es Velencei fesztiválon. Ennek hatására hívták meg Radványi Gézát Olaszországba rendezni. Két esztendő – négy film. Mindössze ennyi a rendező 1945 előtti hazai pályafutásának mérlege. Filmjei erkölcsi súlyát és technikai megoldásait tekintve jóval nagyobb jelentőségű. Rendezői újításai világszínvonalúak, és túllépnek a hazai kismesterek művészi megoldásain. Ma már észre sem vesszük, mert megszoktuk, hogy milyen modern módon mesél történetet. Például mozgásról mozgásra vág, ami nem volt megszokott a többi rendező esetében. Egyáltalán nem olyan összecsapott munkák, mint az átlagban két hét alatt leforgatott szériadarabok voltak. Az európai hagyományt hozza be a stúdióba és a filmvászonra. Amit külföldön, Bécsben, Párizsban, Berlinben tanult, hazahozta, és itthon kamatoztatta. Nem véletlenül írta önmaga filmjének forgatókönyveit. Mint Márai Sándor öccse, nemcsak a színvonalas polgári kultúra hagyományát, de az irodalom szeretetét is szinte az anyatejjel szívta magába.
1943 után, mikor hazatért Olaszországból, számos filmtervet dédelgetett, de egyikből sem lett semmi. Csak a háború után állhatott ismét kamera mögé, de akkor aztán egy világhírű drámát forgatott.
- augusztus 25-én kezdték forgatni a MAFIRT, a kommunista párt produkciós vállalatának égisze alatt. A rendező tökéletesen bírta a filmélet irányítóinak bizalmát. Egyrészt nyílt humanista elkötelezettsége, másrészt hatalmas szakmai tudása és korábbi munkáinak művészi színvonala eleve kijelölte őt erre a feladatra. Eredetileg nemzetközi koprodukcióban képzelte el a megvalósítását, mert nagyfokú érdeklődés mutatkozott a valóban internacionális téma iránt. A koprodukciós terv mégsem jött össze. A filmben szerepet játszó harminc gyereket 3 000 jelentkező közül válogatták ki.
A film műfaját „regényesített híradónak“ nevezte Radványi Géza. Ezzel is jelezni akarta, hogy témája az életből vett, hogy nem íróasztalnál kitalált konfliktusokból építkezik. Az alkotók tisztában voltak vele, hogy a készülő film nagyon más lesz, mint a hazai hagyomány. A gyerekcsapat mindegyike önmagát játszotta. A profi színészek, elsősorban Somlay Artúr és Gábor Miklós, másként álltak a feladatukhoz, mint korábban megszoktuk tőlük. A rendező Radványi kedvére kísérletezhetett, kipróbálhatta mindazokat az expresszív művészi fogásokat, melyekre a korábbi évek hagyományok vezérelte filmgyártása nem adott lehetőséget. Balázs Béla, Magyarországra hazatért jeles filmesztéta tanácsadói szerepe kétséges. Igaz, hogy a neve szerepel a film főcímén, de ez csak névleges volt.
Radványinak ez a műve afféle előre és hátra mutató jelzőkaróvá vált. Jelezte, hogy mire képes a tehetség, ha kiszabadul a kapitalista filmgyártás mindenáron való szórakoztatási kényszere alól. S utólag visszatekintve azt is látnunk kell, hogy miért is választotta az emigrációt, mikor látta a kialakuló kommunista diktatúra tematikus kényszerét. Elképzelhetetlen hogy Radványi beállt volna a sematikus politikai propagandafilmeket forgató kollégái hosszú sorába.
Ám a szabadságban, a szellemi és művészi szabadságnak megint nagy ára lett. Külföldön újra hasonló körülmények közé csöppent, mint a harmincas-negyvenes évek fordulóján idehaza. Ha az ötvenes-hatvanas évekbeli filmográfiáját lapozgatjuk, egy olyan művet sem találunk, mint a Valahol Európában. Nagy mesterségbeli tudással megcsinált szórakoztató mozgóképek azok, melyek alkotói megélhetését biztosították Nyugat-Európában.
Sorolhatnánk a filmcímeket. Némelyik nagy sikert is aratott. Kasszasikert természetesen. Neves színészek álltak a kamerája elé. De egy sem ért fel Tasnády Fekete Máriával, Gábor Miklóssal, Somlay Artúrral. Titokban talán már ekkor vágyott rá, hogy visszatérjen Magyarországra. Ha a kommunista rendszer Páger Antalt, Jávor Pált is csábítgatta szülőhazájába, ő sem maradhatott kivétel. Talán nehezebb útja volt, mert bátyja eltökéltségéért neki is fizetnie kellett.
Csak 1977-ben tért haza. Még idejében ahhoz, hogy élete végén elkészítse búcsúfilmjét, a Cirkus Maximust, melynek 1980. Október 16-án volt a díszbemutatója a pesti Corvin filmszínházban. A forgatásba több egykori munkatársa ( Makk Károly, Máriássy Judit) is besegített. Utolsó filmje visszatérés a gyökerekhez. Hasonló humanista üzenet, mint az Európa nem válaszol vagy a Valahol Európában volt a maguk idejében., évtizedekkel korábban.
Egyfilmes rendező volna?
Csak a vitathatatlan remekmű, a Valahol Európában fémjelzi munkásságát?
Világpolgár volt, aki két hazát is elhagyott, mert a haza lett hűtlen hozzá. Annak az álombeli államnak lett örökös polgára, amelyik nem útlevele alapján tartja számon az embert és művészt, hanem szíve szerint.
/Elhangzott Kassán, a Radványi Géza Emléknapokon, 2017.11.25-én./
