A Fiatal Reformátusok Szövetségének székházában, az 51. Kazinczy Napok záró részében a két éve elhunyt Kolár Péterre emlékeztek ma Kassán. A felvidéki magyar ifjúsági klubmozgalom egyik megteremtőjéről, a Csemadok kassai és országos elnökéről, a Duna Televízió egyik életre hívójáról, a kassai Thália Színház igazgatójáról Gazda István tudománytörténész, a Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatója szólt a hallgatósághoz, aki a hetvenes években is kedvelt előadója volt a Kolár Péter szervezte Somodi Nyári Művelődési Táboroknak. Az előadását követően a Csemadok Kovács utca 38. szám alatti épületének udvarán ünnepélyes keretek között avatták fel Kolár Péter bronz emléktábláját, melyet egy fiatal kassai szobrászművész, Éliás Ádám készített. Az eseményen Haraszti Attila, Magyarország Kassai Főkonzulátusának főkonzulja az alábbi beszédet intézte a jelenlevőkhöz:
Tisztelt Egybegyűltek! Tisztelt Emlékezők!
Szeretettel köszöntöm mindnyájukat a Csemadok kassai szervezetének székházában, illetve annak szűkös belső udvarán. Azon a helyszínen, ahol minden, amit magunk körül látunk, Kolár Pétert idézi, az ő emlékét őrzi.
Külön szeretettel köszöntöm Kolár Esztert, Kolár Péter özvegyét, aki a Csemadok Kassai Városi Választmánya és a család nevében felkért engem, hogy mondjak beszédet Önöknek a mai ünnepég alkalmával.
Most, amikor hamarosan leleplezésre kerül Kolár Péter emléktáblája, elénk idéződik a sikeres intézményvezető, akinek nevéhez fűződik a kassai Thália Színház önállóvá válása, az eredményes Csemadok titkár, elnök, országos elnök, illetve az a személy, aki középiskolás korától kezdve különböző pozíciókban egészen a haláláig aktív szervezőként dolgozott azért a közösségért, amelyhez tartozott, és amelyhez mi is tartozunk.
Ha körülnézek, azt látom, hogy a ma itt összegyűltek közül gyakorlatilag mindenki ismerte Kolár Pétert, többen bizonyára nálam sokkal régebb óta. Vagy nálam sokkal jobban is. Azt hiszem, hogy ebben a helyzetben jobban teszem, ha ezúttal nem életútjának konkrét állomásait ismertetem részletesen, hanem arra utalok, ami minket összeköt vele, hiszen mindegyikünk hordoz magában számos emléket, személyes élményt vele kapcsolatban. Kérem engedjék meg, hogy én most úgy emlékezzem róla, úgy mutassam be őt, amilyennek én láttam, amilyennek én ismertem.
Kolár Péterrel színházigazgató korában találkoztam először – mintegy tizenöt évvel ezelőtt – s az azóta eltelt időszakban szerzett benyomásaim alapján elmondhatom róla, hogy különleges egyéniség volt, aki szinte mindenütt jelen volt, aki szinte mindenkit ismert, akinek általában határozott véleménye volt a dolgokról, akinek a köz érdekét megjelenítő céljai voltak, aki kereste és a legtöbbször meg is találta a megoldást a felmerülő problémákra, és aki nem csupán elméleti, irányító szerepet vállalt magára, hanem a legtöbb esetben a konkrét megvalósításnál is aktívan közreműködött, és döntő szerepet játszott. Utat mutatott a környezetének, de maga járt elől ezen az úton, és ha kellett, akár elindult egyedül is.
Sohasem volt harsány vagy erőszakos, és sohasem büszkélkedett eredményeivel. Saját személyét egyáltalán nem tolta előtérbe. Szerényen és udvariasan vett részt az egyeztetéseken vagy a vitákban, de akik ismerték, azok tudták, hogy szelíd eltökéltsége valójában konok belső elszántságot, megabiztosságot és cselekvőkészséget takart, amely a magyarság ügyének elhivatott szolgálatára irányult egész életében.
A felvidéki magyar közösség szolgálata és a magyar kultúra éltetése. Ennek a két dolognak szentelte teljes magát. Életének hét évtizede alatt kifejtett tevékenysége akár e két fogalommal is összefoglalható.
Kolár Péter azon kevesek közé tartozott, akit ritkán kritizált, hanem sokkal inkább megbecsült az a magyar közösség, amelyért következetesen és állhatatosan dolgozott. Kolár Pétert tisztelték, Kolár Pétert elismerték, Kolár Péterben bíztak az emberek, mert hiteles személynek tartották.
Én azt hiszem, bátran állíthatjuk, hogy két évvel ezelőtti halálával a felvidéki magyarság az egyik legértékesebb közösségi, közéleti személyiségét veszítette el.
Kolár Péter életművéért még életében számos rangos kitüntetésben részesült mind Magyarországon, mind Szlovákiában. Közülük ezúttal csak egyet emelnék ki: 20016-ban magam is jelen lehettem, amikor itt Kassán, szeretett szülővárosában, Pro Probitate – Helytállásért díjat vehetett át.
Akkor – a kitüntetés átvételét követően – úgy fogalmazott, hogy úgy érzi, hogy a díj a jövőjének is szól, és hogy még nagyon sok tennivalója van. (Nem tudhatta, hogy már nem lesz elég ideje tervei, elképzelései megvalósítására.)
Az elvégzendő tennivalókat ekkor a következőképpen összegezte: fel kell rázni a kassai magyarságot, vissza kell adni a hitüket, a fiatalokat jobban be kell vonni a munkába, és nem utolsó sorban a kassai magyar szervezetek tevékenységét is össze kell hangolni. Programszerű gondolatai ma is éppúgy aktuális feladatokra hívják fel a figyelmet.
A mostani rendezvény keretében felavatásra kerülő új emléktábla mától olyan helyszínné változtatja ezt az épületet, amely lehetőséget teremt a Kolár Péter iránti tisztelet és nagyrabecsülés kifejezésére, emlékének ápolására. Azt hiszem, tartozott ezzel a kassai közösség, illetve az egész felvidéki magyarság az ő személyének.
Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a tábla ne pusztán az emlékezésre adjon alkalmat, hanem figyelmeztesse arra is a kassai Csemadok szervezet tagjait, illetve mindenki mást, aki ebben az épületben megfordul, hogy az ő több évtizedes helytállása a jövőnek szólt, és ez az utódokat is kötelezi. A közösség felemelkedésén kell dolgozni, s nem szabad csüggedni soha, hiszen igen-igen sok még a tennivaló.
Kívánom, hogy ez az emléktábla is hozzájáruljon ahhoz, hogy mindig legyenek olyanok, akik méltó követőivé akarnak válni Kolár Péternek, és hogy az ő életpéldája inspiráljon mind több fiatalt a magyarság ügyének szolgálatára, a magyar kultúra éltetésére és gazdagítására.“
Haraszti Attila főkonzul után Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke is az elismerés és a megbecsülés hangján szólt Kolár Péterről. Köszönetet mondott neki azért a munkáért, amit a magyarságtudat erősödéséért elvégzett, majd a beszédét ezzel zárta: „Van mit folytatnunk, van mit tennünk! Tegyük azt, amit Kolár Péter tett! Tegyük olyan elszántsággal, elhivatottsággal, olyan hittel és tűzzel, ahogy ő tette – és akkor nem csak megmaradunk, hanem fejlődni is tudunk, és az utánunk következő nemzedék is magyarként élhet itt, a szülőföldünkön. Ez a mi feladatunk!“
Kassa legújabb emléktáblájáról – melyről Kolár Péter néz szembe velünk -, az ő két lány- és egy fiú unokája vonta le a leplet. Ezt követően Kolár Péter özvegye, Eszter asszony mutatta be az emléktábla alkotóját Éliás Ádámot, aki Kő Pál és Sallai Géza tanítványaként az idén fejezi be tanulmányait a Budapesti Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán, majd mindazoknak köszönetet mondott, akik anyagilag is hozzájárultak ennek az alkotásnak az elkészítéséhez.
Hogy Kolár Péternek nem csak Kassán, hanem az egész Felvidéken, sőt Magyarországon is sok tisztelője volt és van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az emléktábla avatásra koszorúkat, virágcsokrokat hoztak – kivéve a kassai Thália Színházat, melynek egyetlen képviselője sem jelent meg ezen az eseményen, pedig az emlékezők minimum egy ide illő szavalatot elvártak volna tőlük!
/Szaszák Gy., fotók: Fábián G.:/
u.i.
Tudósításunk megjelenése után Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója közölte szerkesztőségünkkel, hogy ő készült az ünnepségre, de megbetegedett. Erről telefonon értesítette Kolár Péter özvegyét. Elmondta továbbá azt is, hogy az emléktábla avató ünnepség szervezői nem kértek együttműködést a színháztól. A társulat őrzi Kolár Péter emlékét és nem felejti, amit a kassai Tháliáért tett.
