A középkori Kassa építészeti emlékeit mindmáig leghűebben a Miklós-börtön és a közvetlen szomszédságában található szűk Fazekas utca őrizte meg, melyet Rudolf Schuster egykori főpolgármester ötlete alapján kisebb-nagyobb sikerrel a régi mesterségek utcájává igyekeztek átalakítani. Tény, hogy Kassának turisztikai szempontból is ez az egyik legkeresetteb része, ugyanis a Miklós-börtönből a Fazekas utca felett egy átjáró is van, amin keresztül – a református templom szomszédságában a Hóhér-bástyához épített Rodostói-házhoz is át lehet menni.
Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke emlékeztetett arra, hogy elődei a Miklós-börtön és a Fazekas utcán átívelő és ehhez kötődő átjáró felújítására 2009-ben harmincezer eurós támogatást hagytak jóvá. Sajnos a kivitelező nem szakszerűen végezte el a munkát. Az átjáróról idővel mállani kezdett a vakolat. A megrendelő 2014-ig reklamálhatott volna, kérhette volna a hibák helyreállítását, de elmulasztotta. A megyei önkormányzat döntése lehetővé tette, hogy a múlt év őszén elkezdjék az átjáró újra vakolását. Ez akkor meg is történt és idén tavasszal az időjárási viszontagságoknak jobban ellenálló anyaggal a festést is befejezték. Sajnos az esztétikum rombolására hajlamos egyének valamelyike már az első nap után telefirkálta a felújított átjárót. Polák Róbert, a Kelet-szlovákiai Múzeum igazgatója e barbár cselekedetek megfékezésére jónak tartaná, ha a Fazekas utca alsó és felső végére kaput tennének, melyet éjszakára zárni lehetne. Van egy másik javaslat is: e szerint az egyszínű sima falfestés helyett a dufárt-szerű átjáró falára képzőművészeti-építészeti alkotást kellene elhelyezni, melyet már nem fújnának le a falfirkászok – legalábbis ilyenek az eddigi tapasztalatok azokról a helyekről, ahol hasonló megoldást választottak.
/szasz/