Augusztus 1-jétől, tehát holnaptól új közlekedési szabályok lépnek érvénybe a Felszabadítók terén (Námestie osloboditeľov), északi részéről ugyanis kitiltják az autós forgalmat. Az új gyalogos övezet a már meglévő, katonai emlékművek között húzódó szakaszt egészíti ki. A döntés mögött a tömegközlekedés felgyorsítása és a gyalogosok biztonságának növelése áll. Az övezet a Botto utcai kereszteződéstől (Gloria palace hotel) kezdődik és a Stúr és Mojmír utcai kereszteződéseknél végződik (a Dargov áruház mellett).

 

 

A sofőröket közlekedési táblák fogják figyelmeztetni a megváltozott szabályokra. A 350 m hosszúságú szakaszt emellett a kerékpárosokon és a gyalogosokon kívül a városi tömegközlekedési járatok is használhatják majd. A zónában elterülő cégek és vendéglátóhelyeket ellátó járművekre ugyanaz a szabály vonatkozik, mint a Fő utcán, tehát 22:00 és 9:00 között van bejárásuk. A város vezetése újabb gyalogos övezetek létrehozását is tervezi.