Kassa Megye Önkormányzata megkezdte a Garbócbogdány (Bohdanovce) – Ránkfüred (Herľany) útszakasz felújításának második fázisát. A rekonstrukció egy több mint 18 km hosszú útszakaszon fog végbemenni, finanszírozását pedig az Integrált Regionális Operatív Programból fogják megvalósítani, amely több mint 6 913 ezer eurót tesz ki. A munkálatok kivitelezője a Metrostav DS a.s., amennyiben minden a terv szerint halad, 2023 nyarára lesznek kész. Az első fázis ettől hamarabb, már 2023 tavaszán – az ezt illető szakasz a Varannói és Kassa-vidéki járás határától a ránkfüredi kereszteződésig húzódik, hossza pedig 6 km. A rekonstrukcióra az út rossz állapota miatt van szükség, tekintve, hogy számos kátyú és deformáció található rajta.

A felújítási munkálatok második fázisa konkrétan a Ránkfüreden található kereszteződéstől a Garbócbogdányban található kereszteződésig húzódó útszakaszt érinti, tehát a községeken kívüli utat is. Mindemellett az autóbusszal közlekedőkre is gondolnak és az út felújításával párhuzamosan az itt található három buszmegállót is rekonstruálják, a buszok külön sávot kapnak előttük, valamint akadálymentes és megvilágított gyalogosátkelők elhelyezésével is számolnak. A két fázis elkészültével megközelítőleg 24 km-nyi új útburkolat várja majd az autósokat. A felújítás során az autósok csak minimális korlátozásnak lesznek kitéve.

Forrás, borítókép: Kassa Megye Önkormányzata