2014. november 17-e, vagyis az ingyenes vasúti közlekedés bevezetése óta a Szlovák Vasúti Társaság (ŽSSK) már 316 000 ingyenes jegyet adott el. Vasárnapig több mint 248 000-en regisztráltak az ingyenes közlekedésre.
„A legnagyobb érdeklődést a nyugdíjasoknál regisztráltuk, az elmúlt héten a diákok viszont gyakrabban utaztak,” – ismertette a tényeket a Szlovák Vasúti Társaság szóvivője, Jana Morháčová.
„Csak Kassa városában napi 700-900 regisztráció ment végbe. Pénteken rekord is született. Az eladott vonatjegyek felét az ingyenes közlekedésre adták ki,” – tette hozzá.
Morháčová szerint a hét folyamán körülbelül 6600-7800 jegyet adtak el naponta. Az ingyenes vonatjegyek 64%-át a diákok, 31%-át a nyugdíjasok, 5%-át pedig a 15 éves kor alatti gyermekek részére adták ki.
„Az eladott jegyek száma nem egyezik az utasok számával, hiszen az utóbbi jóval nagyobb,” – figyelmeztetett a szóvivő. Az aktuális statisztikák nem tartalmazzák például a vasúti alkalmazottak havi, heti bérleteit, továbbá a MaxiKlasik éves illetve féléves kártyáit.
Az ingyenes közlekedést a külföldiek is igénybe veszik. Az eddig regisztrált utasok közül csaknem 1000 más ország állampolgára.
A Szlovák Vasúti Társaság szóvivője szerint az ingyenes vasúti közlekedés gyökeres változásokat hozott. A nyugdíjasok számára eladott jegyek mennyisége megkétszereződött, míg a diákoknak kiadott jegyek száma a felével nőtt.
A diákok főleg a havi bérletek iránt érdeklődnek. Az ingyenes vasúti közlekedés bevezetése előtt Szlovákiában havi bérletet mindössze 9 000-10 000 diák vásárolt hetente, most pedig egy hét alatt 22 000 havi bérletet adtak ki a pénztárosok.
Az elmúlt hét során a helyjegyek eladása is megnövekedett. Az egyes járatok között viszont nagy különbségek vannak: némely járatokra a helyjegyek 65%-át adták el, míg más járatokon a helyek 95%-a volt lefoglalva.
„A legtöbb helyjegyet pénteken és vasárnap adták ki azokra a távolsági járatokra, melyek a Pozsony – Zsolna – Kassa útvonalon közlekednek,” – magyarázta J. Morháčová.
Forrás: kosicednes