A polgári világ fénykorában Kassán a főbírót minden esztendőben újra választották. Erre az ősi szokás szerint a Három Királyok Napján került sor.

Az esemény pontos és fontos követelmények betartásával, részletesen megírt forgatókönyv szerint nagy ünnepélyességgel zajlott. Hogy pontosan miként, ezt Jókai Mór, az író örökítette meg, aki Kassának országgyűlési képviselője is volt.

„A főbiró választásánál a fürmendernek jutott a legnevezetesebb feladat. Kivált azután, hogy a kassai országgyűlésen a rendek törvénybe iktatták a vallásegyenlőséget s a hitujításkor majdnem egészen lutheránussá lett Kassára is ráparancsolt Bethlen Gábor fejdelem, hogy egyenlő jussa legyen a lutheránusnak, a pápistának, meg a kálvinistának ezentúl.

A fürmendernek kellett száz polgárt a legtekintélyesebbek közül kiszemelni a választási aktushoz. E száz polgár közül ötven magyarnak, huszonöt németnek és huszonöt tótnak kellett lenni, és pedig harmincznégy kálvinistának, harminczhárom lutheránusnak, harminczhárom pápistának, a mit azután így összeállítani: tekintély, nemzetiség és vallás szerint nem lehetett tréfadolog.
Mikor a száz polgár együtt volt, akkor bezártak minden kaput a város bástyafalain s idegennek nem volt szabad bejönni.
A száz választott polgár összegyült a városházánál és elvégezte, hogy ki legyen a megválasztandó főbiró.
Akkor kijöttek csendben a piaczra, a hol egy fekete bakacsinnal bevont mennyezetes szekér várakozott hat lóval; hasonlatos a halottas kocsikhoz. Arra a múlt évben szolgált és most leköszönt főbirót felültették és azután a többiek utána gyalog, csendesen kisérve megindultak, nemkülönben, mintha halottat kisérnének ki a temetőbe.
És csakugyan a temetőbe vitt ki az út, s az az utcza vastagon be volt hintve szalmával, hogy a szekér zöreje ne hallassék.
A temető előtt két sorban voltak felállítva a czéhek képviselői, kezeikben hosszú póznára feltűzve mesterségeik jelvényei. S ez ideig semmi lármának, zenének nem volt szabad hangzani a városban.
A menet a temetőbe is bevonult, az is be volt terítve szalmával s ott a kápolna előtt körbe állottak mind.
Itt a leköszönt főbiró felállt a gyászszekéren, mely tizennyolcz darab hosszú simára gyalult keményfa-deszkával volt megterhelve, s azt mondá a polgároknak:

„Uraim és biráim! Elbocsátjátok-e a ti szolgátokat?”
Mire a fürmender a többiek nevében azt felelé neki:
„Hűséges voltál, elbocsátunk békével.”
Akkor a leköszönt főbiró leszállva a szekérről azt kérdezé:
„Kinek adjam ezt a tizennyolc szál deszkát?”
Mire a fürmender kimondá a megválasztott főbirónak a nevét.

Erre a hatlovas szekér megfordult és csendben, a mint jött, visszadöczögött a városba, most már a száz polgáron kívül a czéhek képviselői is kisérték.
A szekér megállt az újonnan megválasztott főbiró háza előtt, melynek kapuja és ablakai mind zárva voltak; valamint minden háznak az ablaka és ajtaja zárva tartozott lenni a jelt adó harangszóig.
A fürmender sürgetésére megjelent az uj főbiró és kérdésére tudatta vele ismét a fürmender, hogy elhozták a hagyományos tizennyolcz szál deszkát, hatot koporsónak, ha időközben meghalna a főbiró a város hű szolgálatában, tizenkettőt pedig máglyának, ha áruló lenne hazája és szülötte városa ellen.
Erre megnyilt a ház kapuja s bedöczögött rajta a nehéz szekér dörömbölve. A főbiró átvette a tizennyolc szál deszkát, melyből hat szál illeti a hűségest: koporsónak, tizenkét szál a hűtelent: tűzmáglyának.


Azzal felkisérték a megválasztott birót a városházához, ott a két legöregebb tanácsos kézen fogva fölvezette a tanácsterembe s a hosszú zöld asztal fejénél a birói karos székbe ültette; mire a négy legifjabb tanácsos a szék négy lábát megfogva, fölemelé a főbirót a vállára s úgy vitte őt ki a városház erkélyére, míg a teremben levő száz polgár háromszor kiáltá el a vivátot. A harmadik vivát szónál megdördültek a piaczon felállított mozsarak s egyszerre megkondult minden harang a tornyokban, a zenészek megfútták a tárogatókat, az öreg dobot a székesegyház homlokzatán pufogtatá a város dobosa, a párkányzatra felállított polgárőrség nehéz muskétáiból hármas sortüzet durrogatott a népriadal zaja közé, a szalmát egy pillanat alatt fölseperték az utczákról; úgy indult meg azután a városházától a díszmenet, a czéhek zászlóival, a polgár-katonasággal, középen a mennyezet a főbiróval, sorba járni minden felekezet templomait, annak tanuságául, hogy minden felekezet vallását, törvény és békekötés szerint tisztelni fogja az új tanácsfő. Ott magyar, német, tót nyelven imádkoztak s a körmenet végeztével a főbirót lóra ültették, kezébe adták a város pallosát, annak jeléül hogy harcz esetén a várost fegyverrel is meg fogja oltalmazni s kisérték hazáig vissza, folytonos harangzúgás, trombitaharsogás mellett. A megválasztott biró aztán az ünnepélyesség végeztével az egész tanácsot megvendégelte, nem feledkezvén meg annak legkisebb szolgájáról sem.”