Tamás színes művészi aktivitást tudhat maga mögött, hiszen 7 éves kora óta a színészetnek és a zenének él. Több mint 1000 színpadi fellépést abszolvált Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban. Mindemellett különböző zenekarok énekese és basszusgitárosa.

A színházi életbe már egészen kiskorában belecsöppent. Olyan musicalekben kezdett játszani, mint a Twist Olivér vagy a Mátyás mesék. Elárulta nekünk, hogy 12 éves koráig egyik nagy álma volt, hogy építész legyen, viszont fordulópont volt az életében, amikor 14 éves korában megkapta az első nagy szerepét a Dzsungel könyve című musicalben. ”Elég nagy hatással volt rám, ugyanis ekkor jöttem rá, hogy ez a zenei színház lehetne az, amit a legjobban szeretnék csinálni”- mondta. A kassai Márai Sándor Gimnáziumban végzett tanulmányai után útja Prágába vezetett, ahol a Jaroslav Ježek Konzervatóriumon tanult tovább, majd a későbbiekben az iskola egyik oktatója lett.

Hundža Tamás a Jaroslav Ježek Konzervatóriumon tanít.

Már a konzervatóriumi tanulmányai óta aktív művésze a Prágai Hybernia és a Broadway színházaknak. Újonnan pedig a Vinohradské Divadlo színpadán láthatja majd a nagyközönség. A fiatal előadóművész olyan musicalekkel debütált Prágában, mint a Lucrezia Borgia, A királyok kulcsa, A Chorus Line, Sybila,  Rómeó és Júlia, vagy a The Greatest Showman című amerikai musical.

 Nagyon szeretek magyar musicaleket is énekelni, egészen a régi magyar operettektől a modern magyar musicalekig és  a világ musicaleket magyar nyelven. mert az is nagyon érdekes. Ott megvan az a kombináció, hogy a zene az nagyvilági és a szöveget az ember tényleg érzi, nem csak érti- vallja Tamás

A tehetséges zenész mindemellett a Tuxedo Orchestra bigband formáció énekese. Hogy fenntartsa hazájával a kapcsolatot – és az édesapjával és az öccsével is zenélhessen – rendszeresen visszalátogat a Felvidékre. A hazájához kötődő érzés hozta fel benne azt az ötletet, hogy családjával egy zenei triót hozzanak létre.

Mindig szeretek otthon fellépni és a másik kulcsfontosságú dolog az, hogy az embernek nem kellene elfeledni, hogy honnan jött…

Tamás rendkívüli alázatosságával és tehetségével nagy jövő elé néz. Ars poétikája szerint: ”A nyelv az egy kincs, aki nem ápolja, az hazardíroz”.