Ľubica Laššáková, Szlovákia kulturális minisztere – sokak meglepetésére – 2019. június 30-dikai hatállyal megköszönte a Kassai Állami Színház vezérigazgatójának, Peter Himičnek sok éves munkáját, de a következő megbízatási időszakra már nem hosszabbította meg a szerződését. A drámai tagozatot, opera- és balett társulatot működtető, több mint háromszáz egyént foglalkoztató intézmény élére – egyelőre hat hónapra szóló megbízatással – Igor Dohovič karnagyot nevezte ki. Peter Himič továbbra is a színház kötelékében marad, a drámai társulat dramaturgjaként.

A kulturális tárca vezetője eleget tett Julius Klein, a Kassai Állami Filharmónia igazgatója kérésének is, aki tervezett nyugdíjba vonulása miatt kérte felmentését. Július Klein nemzetközi viszonylatban is ismertté tette a kassai filharmónikusokat. Teljesült az a szándéka is, hogy a filharmónia jubileumi 50. évadának zárókoncertjén búcsúzik el szeretett társulatától. Ezen az ünnepi hangversenyen jelen volt Ľubica Laššáková miniszter asszony is, aki nyilvánosan mondott neki köszönetet és bemutatta a közönségnek az új igazgatónőt: Lucia Potokárovát, aki eddig Klein helyetteseként dolgozott és jól ismeri ezt a zenei társulatot. Maga Julius Klein is úgy nyilatkozott, hogy jó kezekbe kerül a Kassai Állami Filharmónia irányítása.

/sz/