December 17- én avatják fel II. Rákóczi Ferenc lovas szobrát Beregszászon, a Budapest téren.
A kárpátaljai magyarok már száz évvel ezelőtt Munkácson szerettek volna emléket állítani a vezérlő fejedelemnek, de a trianoni események akkor ezt megakadályozták, és erre ott sajnos mindmáig nem is kerülhetett sor.
II.Rákóczi Ferenc beregszászi lovas szobrának alkotója Győrfi Lajos szobrászművész elmondta, hogy a fejedelem arcát annak a hiteles festménynek az alapján formálta meg, amit Mányoki Ádám 1724-ben, Lengyelországban festett meg róla. Maga a lovasszobor ötnegyedes, ami azt jelenti, hogy egynegyeddel nagyobb az életnagyságúnál. Ez azt jelenti, hogy a ló marmagassága 186 cm és Rákóczi rajta 220 cm. Abban a korban a lovagló mének 155-, maximum 160 centiméter magasak voltak, a huszárlovak pedig 145 centiméter körüliek.
/sz/