Advent első vasárnap délutánján Kassán, a Pasztorációs Központ /Vrátna 5./ kiállító helységébe – rendhagyó szándékkal – egy nem szokványos kiállítás megnyitójára hívták Gazdag Mária és férje baráti körét – és mindazokat, akik jelenlétükkel és pénzadományukkal segíteni szeretnének a nehéz élethelyzetbe került gyerekeken.
Ezen a kiállításon Gazdag Mária azokat a csodálatos horgolt kompozícióit mutatja be, amelyek a négy évszak: a tavasz, a nyár az ősz és a tél ihletésében kerültek ki ügyes kezei alól, illetve a tűz, a víz, az ég és a föld számára is meghatározó jelentőségéből. Ez utóbbival kapcsolatos az is, hogy a kiállítás megnyitása Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért című mélyreható versével kezdődött, amit Marika először tizenkilenc éve a televízióban Lukács Sándor színművész előadásában hallott – és a mai napig sem tudja elfelejteni! Ez a vers így szól:
Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.
Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.
Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.
Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.
S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,
Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.
Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.
Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.
Ez a hangfelvételről bejátszott megható vers Pásztor Zoltán kassai püspöki helynök kiállításmegnyitó beszédére is kihatással volt. Ö egyebek mellett ezeket mondta:
Amikor Mária ezeket a munkákat fogalmazta és két kezével megszülte, akkor a négy évszakról és az őselemekről: a földről, az égről, a levegőről, a vízről és a tűzről nevezte el. Ezekben a munkákban ott van a szeretete, a türelme, mert minden egyes szemet, amit meg kell kötni, azt valamilyen összpontosítással kell megcsinálni. Szent Ignác úgy fejezte ki, hogy a szeretetet inkább tettekben kell megnyilvánítani, minthogy szóban. Mária ráérzett arra, amit a társadalomban talán kötelessége minden embernek figyelembe venni – vagy emberi kötelessége figyelembe venni -, amiről Szent Pál apostol így ír: Viseljétek egymás terhét! Természetesen mindenkinek megvan a maga keresztje – mondjuk köznapiasan, hogy megvan a maga baja. De, ha ebben a pillanatban nincs valamilyen súlyos problémám, nehézségem – akkor gondoljak a másikra, mások gyermekére!“
Gazdag Marikaék a Kassai Pasztorációs Központtal – valamint azokkal, akik december 3-ig 14.00-17.00 óra között még megtekintik ezt a kiállítást és úgy érzik, hogy ők is támogatnák a nehéz élethelyzetbe került gyerekeket, azok tetszés szerinti pénzadománnyal még hozzájárulhatnak a segélynyújtáshoz – afféle kellemesen meglepő karácsonyi ajándékként.
/sz/