E hét végétől , július 7-től kezdődően minden szombaton egy új vonatjárat – a Ľadový expres, a Jégexpressz szállítja majd Kassáról a Dobsinai jégbarlanghoz és annak a környékén található turisztikai látványosságokhoz az utasokat – jelentette be Lenka Vargová Jurková, a Kassai Régió Turizmus megyei szervezet igazgatónője.
Amint azt elmondta , örül annak, hogy a Szlovák Vasúti Társaság /ZSSK/ is pozitívan viszonyult a kezdeményesésükhöz, aminek köszönhetően Kassáról most már a hétvégeken rendszeresen közlekedő vonatszerelvényen juthatnak el a turisták a Szlovák Paradicsomba.
A Jégexpresz első útjára tehát július 7-én 7 óra 56 perckor indul a Kassai vasútállomásról. A szerelvény Sároskőszegen, /Kysak/Margitfalván, /Margecany/ Imrikfalván,/Dedinky/ Stracenán /Stratená/ és a Dobsinai jégbarlang állomásokon áll meg – és az egész távot másfél óra alatt teszi meg. A végállomásról pedig este 18.40 órakor indul vissza Kassára. Kétségtelen, hogy ez a kezdeményezés a turizmus fejlesztésében egy jó lépés, ráadásul a menetjegy ára is mindössze 5 euróba kerül. A Jégexpressz tehát a nyár folyamán áll a turisták rendelkezésére. Az idény utolsó járataként szeptember 1-én közlekedik.
/szasz/