Március 25-én a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola alsó tagozatának tanulói Rácz Noémi képzőművész, meseillusztrátor és egyben tanár – kiállításán vettek részt Kassán az Erzsébet utcai Löffler múzeumban. A gyerekek igen érdekes, számukra közel álló témával találkozhattak, közel 230 darab meseillusztrációt tekinthettek meg.
Rácz Noémi nagy örömmel fogadta a Márai kisdiákjait, hisz egykor ő maga is 12 évig koptatta ennek az intézménynek a padjait. A gyerekek először megtekintették a tárlatot, miközben Noémi elmondta, mi mindent láthatnak. Megmutatta a harminc mesekönyv- illusztrációt, amit csaknem két évtized alatt alkotott. Kiderült, hogy Noémi neves díjakat is magáénak mondhat – 1998-ban megkapta „Az év legszebb könyve”díját, 2002-ben az esztergomi „Koh -i -nor díját” nyerte el. 2015-ben „Az ősz legszebb könyve”, 2016-ban pedig „A tavasz legszebb könyve” díjakat is elhódította.
A művész készségesen válaszolt a kíváncsi látogatók kérdéseire. Elmondta, hogy kiskorában pilóta szeretett volna lenni, azonban a rajzolás mindig is érdekelte. Löffler Béla bácsit személyesen is ismerte, gyakran megfordult nála, aki tehetségesnek találta Noémit és bíztatta a képzőművészeti pálya megkezdésére. Arra a kérdésre, hogy mi a kedvenc meseillusztrációja, gondolkodás nélkül rávágta: „mindig az utolsó”. Az is kiderült, hogy a művész ugyanolyan szívesen dolgozik a klasszikus módszerekkel: akvarellel, temperával, linómetszettel, gvassal, mint a modern digitális technikákkal. Sok mindent megtudhattunk a művésznőről, többek között azt is, hogy gyerekkorában számára a legnagyobb problémát a tehén rajzolása okozta, valamint azt is, hogy több nyelven is kitűnően beszél. A gyerekek az illusztrációk között felfedeztek több, általuk is jól ismert könyvet, mint például Gyüre Lajos bácsi Gesztenye Gusztiját, P.L. Travers Mary Poppinsát, vagy Škultéty Klasszikus meséit.
Ezután valamennyien jót versenyeztek, sikerült válaszolni a tárlattal kapcsolatos kérdésekre, valamint megtalálni az aranyhalat és az aranyhajú lányt is. Ezután mindenki megpróbálhatott mesét illusztrálni, ami szintén nagyon jó szórakozásnak bizonyult.
Nagyon szép és hasznos délutánt töltöttek a gyerekek a múzeumban, rengeteget okosodtak, és büszke volt mindenki a Márai egykori diákjára.
Tóth M.