Karantén-helyzet esetén a megye összesen 3500 férőhellyel tud szolgálni a mentősök, rendőrök, illetve a betegek számára.

A honlapukon való tájékoztatás szerint erre a célra összesen 1200 szobát különítenek el különböző intézményekben az egész megye területén. Habár keleten a helyzet még nem kritikus, nem szeretnének semmit sem a véletlenre hagyni, ezért a szobák előkészítését és fertőtlenítését már most megkezdték. Az elsők között a Kassai Vendéglátó Akadémia kollégiuma és a mellette lévő hotel esett át a fertőtlenítésen, ahová már most beköltöztek a karanténba került mentősök.

Emellett a koronavírus elleni harcra az önkormányzat összesen 3 065 000 eurót különített el a saját tartalékalapjából. Ebből az összegből főként védőfelszereléseket és fertőtlenítőket fognak vásárolni, valamint ebből tervezik finanszírozni a karantén-épületek bebiztosítását is.

Ezen kívül a következő épületeket fogják még előkészíteni:

?Sároskőszegi természeti iskola 
?Medická 2-es kollégium és a szakközépiskola mellett levő kollégium, Grešákova 1, Kassa
?a Kereskedelmi Akadémia melletti kollégium Rozsnyón
?Dúha kollégium a Špitálska utcán Nagymihályban
?a Vendéglátó Akadémia melletti kollégium Iglón
?A Kereskedelmi és Szolgáltatási Szakközépiskola turistaszállója Szobráncon
?A Mezőgazdasági és Vidékszolgáltatási Szakközépiskola melletti turistaszálló Szőlőskén

Forrás, borítókép: Kassa megye