A fennállásának 50. évfordulóját idén ünneplő kassai Thália Színház történetében fontos esemény volt, amikor 2002-ben a színház igazgatósága a Timon utca 3. szám alatt beköltözhetett az új irodaházába, melyben a Márai Stúdiószínházat is létrehozták, ráadásul egy művész kávézóval.
A 18 évvel ezelőtti ünnepélyes megnyitó nagy esemény volt Kassán. Fekete György akadémikus ihletett módon beszélt arról, hogy milyen tartalmai vannak a színház szónak a mi nyelvünkben, miért kétoldalú tükör Schrammel Imre Kossuth-díjas kerámiaművész Márai ihletésében született domborműve a stúdió falán, és még számos más összefüggésről.
Mivel a kassai Thália Színházról az eddig megjelent legösszefoglalóbb kiadványból – melyet a Hernád Magyar Lap- és Könyvkiadó Kft. 2009-ben A kassai Thália Színház negyven éve címen jelentetett meg, Kolár Péter összeállításában – sajnos érthetetlen módon kimaradt ennek a beszédnek a közlése. Mivel azóta a Thália Színház közönségének egy felnőtt új nemzedéke is van, ezért fontosnak tartjuk, hogy a portálunkon ők is megismerkedhessenek Fekete Györgynek a kassaiakhoz intézett beszédével.
Különben bárkinek, aki megáll és felpillant a Márai Stúdió és színházi iroda egyedi megoldású homlokzati falára, jó ha tudja az alábbiakat:
Kedves Barátaink!
A színház szó különös metafóra. Úgy is, mint a szín-esség tarka-barka háza, vagy mint a szövegkönyvekkel esténként megidézett, bedíszletezett hely-színek csalóka terepe, úgy is, mint szin-te majdnem valóság, vagy annak égi mása, de úgy is, mint színe és visszája egyszerre ugyanannak… Nem a szürkeségnek, hanem a színeségeknek a háza tehát a színház. A sokféleségnek. A ház szó pedig méltó párja a színnek, mert pontos és nélkülözhetetlen. Nem barlang, vagy mező, írás, képlet, vagy technológia, hanem Ház. Hajlék, épület, ami azért épült, hogy épülésünket szolgálja. A lelkünk épülését. Hogy épek maradhassunk. Határfalai vannak, melege, csendje van, igazi védelmi színtér. Védi a védtelen szavakat. Öleli őket.
A ház szó abban is különleges, hogy az építészeti szaknyelvben előforduló alakzatai mind az emberrel kapcsolatosak: antropomorfak. A háznak homlok-zata van, szemöldök-párkánya, épület-vállról beszélünk, lábazatról, oszlop-talapzatról, homlokzat-övről. Az oszlop-főről nem is beszélve… Ezért tudnak akkora hűséggel visszanézni ránk a fontos házak ablak-szemeikkel. Mint most ez a színház, három újjászülető, szépséges, plasztikus szemével. Három megmintázott szaruhártya, amin át befelé hív bennünket a színház és kifelé sugározza a magyar szellem megelevenedett képeit.
A kívülről befelé látható képeken Márai Sándor Kassai polgárok című drámája szerelmi vonulatának három összefoglaló jelenete sűrűsödik. A színház örök titokzatosságának erejével faragja János Mester Genovéva szobrát: asszony csábul, ostrom réme riaszt, fegyverek, pénzek, csalások küzdelme idéződik. Lenge függönyök mögött szemérmesen rejtőzködnek a titkok, erényesek és hamiskodók. Vegyesen. Bár megmenekül a városkassza, ítélkezik is a bíró, de semmibe hull Genovéva, hiszen összeölelkezik a mindenkori drámák három nélkülözhetetlen eleme: a pénz, a tőr és a szerelem. Mint mindig, amióta világ a világ és tükre a színház.
S ahogy kell, a reliefeken túl, a díszleteken innen, a szövegek felett ott íródnak a magyar színház hétköznapjaiban megélt privát emberi drámák. A kőbe merevedett függönyük mögött egy elismerésre érett szellemi műhely közösége missszionál. Gondokkal, tehetséggel, nagyratörő álmokkal küzdi le a fáradságok ismétlődő megpróbáltatásait, makacsul őrzött minőségi igénnyel. Újkori kassai, európai polgárok, kalapot le előttük!
Az ablakszemeken kifelé nézve ugyanakkor ott csillámlik a világ. Az ábrázolásra váró. A tágas, a szabad, a határtalan és kiismerhetetlen világ, az esendő. Az inspirációk, a lehetőségek és lehetetlenségek világa. Benne a polgár, az iparos, a katona, a diák, no meg a multimilliárdos. Arcukon vigasság, kezükben fegyver, szívükben nagy indulat, hitükben csendesség, szerelmeikben csóközön.
Kifelé is, befelé is tehát az élet gesztikulál, dolgozik, szül, temet, alkot, énekel és imádkozik.
A színház és ablaka így tükör. Kétoldalú tükör. Előre lehet benne látni és egyszerre visszanézni. A színház így a volt és a lesz különös szimbiózisa. Ez a szimbiózis azonban sohasem jön létre csak magától. Varázslók kellenek az ilyen csodákhoz. Ezt a varázslót ezúttal így hívják: Schrammel Imre.
Nevéhez fűződik a váci Művelődési Központ színháztermi előcsarnokának robusztus, íves reliefje, a Pécsi Nemzeti Színház új épületrészének plasztikus homlokzati domborműves burkolata, a vadonatúj keszthelyi színház figurális ablakfülkéinek sora, és a budapesti, Duna-parti új Nemzeti Színház hatalmas épületszobrainak többsége: királyok, bohócok, szirének és angyalok méltóságos felvonulása. Életművében a kassai az ötödik találkozás a színház világával. A felettünk sugárzó, leleplezésre várakozó három beszédes, szépséges, színpadidéző ablakszem a világhírű keramikusművész méltó hódolata a színháznak és a közös múltnak, de jó jel a holnapoknak is. Üzeni, hogy a művészet dolga úgy tükrözni a percek küzdelmeit, hogy mindig felette lenni rajta, hogy a szellem szárnyalása megemelhesse a létében botladozókat, s általa gyönyörűségünk lelhessük még abban is, ami egyébként alig elviselhető.
Ezért itt ma, ebben a közös ünnepi órában legyen áldott a szándék, ami idehozott bennünket. Legyen áldott az építész, az építők, a támogatók, a színházi vezetők, művészeik és támogatóik, a domborművek győri világra segítői, hogy közös akaratuk és teljesítményük által megáldathassék ez a magyar szó, ez a magyar nyelv, amelynél hívebben semmi sem reagálhat boldogságainkra és kínjainkra, bármilyen szegletében is élünk a földnek. Őrzése és fényesítése elemi kötelessége minden magyarnak, szülőnek, könyvnek, iskolánk és színháznak egyaránt.
A művek pedig e színház komoly homlokán – túlélve bizonnyal mindnyájunkat – hirdessék ezentúl a mi közös Európánknak, hogy nagyon igyekszünk háborúságainkat csendesíteni, kicsinyességeinktől szabadulni, tekintetünket nem levenni a fényeséges égről, és azt őrizni meg a közös múltunkból, ami hasznos lehet a közös jövőben.
Méltóságos Kassa városa! Kassa magyar és szlovák polgárai! A Magyar Művészeti Akadémia általam – jelképesen – íme kezetekbe helyezi szíves testvéri ajándékát, a domborműveket. Érte legyen hála az Istennek!
