Ferenc pápa közelgő kassai látogatásán a város főpolgármesterétől Jaroslav Polačektől Andrea Čepiššáková képzőművésznek II. András királyunk lányáról, az 1235. máju 28-án IX. Gergely pápa által szentté avatott Árpád-házi Szent Erzsébetről, Kassa és a dóm védőszentjéről készített szobrát kapja ajándékba.
A kassai képzőművész samotból formálta meg Árpád-házi Szent Erzsébetet, kezében tálkával és kanállal – ami a jóságára utal, hiszen Thüringiában a nagy éhínség idején enni adott a nincsteleneknek, az első gyermeke megszületésekor menházat létesített az árváknak, a második gyereke megszületésekor pedig – Európában elsőként – kórházat építtetett, ahol maga is ápolta a betegeket. A harmadik gyerekük megszületését a férje Lajos nem élte meg, mert a keresztes hadjáratban életét vesztette.Lajos öccsei: Raspe Henrik és Konrád igen keményen bántak Erzsébettel. A 20 éves özvegyet megfosztották a vagyona kezelésének jogától és a férje birtokainak jövedelmétől. Ennek következtében Erzsébet a három gyerekével észrevétlenül elhagyta Wartburg várát. Fonásból és megmaradt ékszereinek értékesítéséből próbálta biztosítani a családja életét. Később Eckbert bambergi püspök befogadta Pottenstein várába. Itt II.Frigyes német-római császár szerette volna feleségül venni, de Erzsébet nem akart férjhez menni. Marburgba költözütt, ahol Assisi Szent Ferenc harmadrendjének lett a tagja. 20 éves korában halt meg. II. Frigyes császár -annak ellenére, hogy Erzsébet kikosarazta – tisztelete jegyéül – mezítláb, daróc ruhában rótta le tiszteletét a koporsója előtt. Erzsébet halála időpontját három nappal korábban pontosan megmondta, és a sírja körül is több csoda történt – ezt jegyezték fel róla a történetírók.
Szaszák Gy.
Fotó: Č.J.