A Betegek Jogait Védő Asszociáció által szervezett az Év orvosa és az Év egészségügyi nővére címen meghirdetett versenybe Szlovákiában az idén a szakmai bíráló bizottság mellett a polgárok is leadhatták a szavazataikat. Ennek köszönhetően a legtöbb szavazatot a Kassai Louise Pasteur Egyetemi kórház szeptikus osztályának orvosa – Marián Rosák kapta, míg a nővérek kategóriájában Andrea Kelnerová főnővér, aki ugyanennek a kórháznak a baleset-sebészeti osztályán dolgozik.

Doktor Rošák a krónikus sérülésekben szenvedő betegek gyógyításában ér el szép eredményeket a kassai kórház szeptikus osztályán, ahol már 15 éve dolgozik. „Erre a kitüntető címre nem a saját tevékenységem, hanem mint az egész kollektívánk munkájának az elismerésére tekintek, és ezért nagyra tartom – nyilatkozta Pozsonyban a díj átvételekor, hozzátéve: Továbbra is arra fogok törekedni, hogy minél több betegen tudjak segíteni, és szilárd meggyőződésem, hogy a többi egészségügyi intézmény összehangolt munkájával a jövőben még effektívebbé tehetjük a gyógyítási folyamatot”

Alena Kelnerová főnővér a szakmájában a betegekkel való munka mellett a munkahelyük tökéletesítésén is folyamatosan gondolkodik. Neki is nagy szerepe van abban, hogy a tapasztalataiból kiindulva több olyan intézkedést vezettek be, melyeknek köszönhetően a Kassai L. Pasteur Egyetemi Kórház sebészeti klinikáját az ország egyik legjobbjának tartják. A díj átvétele után ő így nyilatkozott: Ez az elismerés a sebészeti klinikánk egészének, a csapatmunkának szól. Köszönöm a nyilvánosságnak, a betegeknek a munkatársaimnak a bizalmuk ezen módon való kinyilvánítását, rendkívül nagyra értékelem!

/sz/