Krúdy és a barázdabillegető

Hogy 2012. május 1-én már fürdőző embereket láthattam a Balatonban – ez mégsem érintett meg annyira, mint amikor Siófokon a mólóhoz vezető sétány szélén észrevettem a Krúdy Gyulát ábrázoló alkotást. A szobrász az írót valamilyen korróziómentes, nikkel-szerű anyagból készült, lovak nélküli, földre roggyant fiakker jobb hátsó ülésére ültette, szétgombolt kabátban, keresztbe vetett lábakkal, kalapos, gondterhelt fejét oldalra fordítva, jobb kezébe támasztva – ami által szoborszerű mivoltában is hűen ábrázolja a teljes magárahagyatottságát. Hirtelen úgy éreztem, hogy ez a látvány döbbenetesebb annál, amit idejövet az autópálya egyik üzemanyagtöltő állomásának pihenőjében vettem észre, történetesen azt, amint egy barázdabillegető próbálta a berregő gépkocsik ellenére megközelíteni a szemeteskukát. Őt az életösztön vezérelte ilyen merész cselekedetre, Krúdyt pedig már az emlékezett állította oda – alighanem azért, hogy így is jelezze: amit egykor ez az ember megírt, az ma is olvasható. Más kérdés, hogy az ő, vagy a barázdabillegető sorsa volt-e nehezebb? Gyanítom: -ezt soha nem fogjuk megtudni, aminek következtében az is szinte biztos, hogy a barázdabillegetőnek nem lesz szobra. Tény viszont, hogy Krúdy szíve, gyomra, mája 1933 tavaszán már kezdte felmondani a szolgálatot. Kilakoltatási végzést is kapott, villanyát kikapcsolták. Lakbérhátraléka 360 pengőre rúgott. Mivel fizetni nem tudott, végrehajtók zaklatták. 55 éves korában, 1933. május 12-én halt meg. Temetésén a hivatalos Magyarország képviselői nem vettek részt. 79 évvel a halála után itt, ennél a siófoki emlékművénél ezért afféle kassai Szindbádként még nagyobb megilletődéssel hajtottam meg a fejem. Hazafelé menet a vörös Peugeot-omban is rá, és az ő „vörös postakocsijára“ gondoltam. Meg a barázdabillegetőre. /2012/

Kinek és miért

A lélek erejétől vezéreltetve bizonyos álomképek anyagba örökítését a művész képes megteremteni. A kérdés csak az, hogy kinek van erre szüksége és miért? A kézenfekvő válasz az lenne, hogy az embernek – de bármennyre is így hisszük, ez korántsem biztos… /2012/

Mindenható következtetéssel

Az örökkévalóságot az állandó történés jelenidejűsége tölti ki – méghozzá: mindenható következéssel. /2012/

A Mindenható és a minden

A Mindenható mibenléte ennyi idő és emberi emlékezet óta – még és már – körvonalazódik előttünk, de meggyőződésem, hogy a mindenről még a sejtelmünk is sekély. A mindent átölelő alighanem csak az lehet, aki ő maga az igazság lelke… Ha ennek a szikrája olykor bennünk is felvillant valamit, ez csak a reményünket erősítheti, noha János evangéliuma /XIV.17/ szerint is csak egy más világbn, mert „Tudni illik az igazságnak lelkét, melyet e világ bé nem vehet, mert nem lát őtet és nem esméri őtet, mert bennetek lakik és bennetek marad.“ /2012/