Véget ér a nyári szünet, a Kassai Thália Színház művészei is már remek őszi előadásokra készülnek. 
A közönség legközelebb szeptember 11-én 15.00 órakor láthatja őket az utóbbi időszak legsikeresebb darabjának- Egressy Zoltán: Portugál című színművének immár 80. jubileumi előadásán. A Dudás Péter által rendezett és átértelmezett darabban a történések nagyrészt egy felvidéki magyar falu – Reste – valóságos sörszagot, kilátástalanságot és szerencsétlenséget árasztó kocsmájában játszódnak, ahol mintha egyfajta purgatóriumban örökre itt rekedtek az időnként karikaturisztikusan ábrázolt embertípusok. Ebbe a varázslatosan elzárt, reménytelen közegbe érkezik meg a nagyvárosi megkeseredett értelmiségi, aki hirtelen fellángolva részese lesz egy bizarr szerelmi háromszögnek, megmártózva a helyi mindennapokban.

A Thália Színház Kassán az új évadra szóló bérlethirdetést már közé tette. A sort a drámairodalom máig túlszárnyalhatatlan alakjának Villiam Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékának bemutatójával kezdik. A továbbiakban pedig az alábbi bemutatókra várják a nézőket:

Gobby Fehér Gyula
Az angyal álma
Líria zenés játék Ábrahám Pál életéről és világslágereivel
Rendező: László Sándor
Bemutató: 2023

Jimmy Roberts-Joe DiPietro
Ájlavjú
Jókedvű musical-revü
Rendező: Czajlik József
Bemutató: 2023

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház vendégelőadása
Dan Goggin
Apácák
Musical-komédia
Rendező: Kökényessy Ági
Bemutató: 2023

Gyermekelőadás
Csukás István-Darvas Ferenc
Ágacska
Zenés mesejáték
Rendező: Illés Oszkár
Bemutató: 2022. december

Bővebb információért a +421-55-623 36 43 telefonszámon, vagy az info@thaliaszinhaz.sk email címen.

/sz/