A közel kétszázötveznezer lakosú Kassán 2023 január 1-től kötelezővé teszik a lakások konyhai biohulladékának gyűjtését, amit a lakók kötelesek lesznek a barna színű tartályokba helyezni. A 240 literes barna színű űrtartalmú edényekbe a biológiai összetételű – már használaton kívülinek minősített termékeket: főtt ételmaradékokat, gyümölcs és zöldségmaradványokat, a szavatosságukat elvesztett élelmiszereket, de a kávé üledéket, a tasakos tea maradványokat, száraz süteményeket, kenyérmaradványokat, de például a kidobásra szánt szobanövényeket is – ezekbe a barna hulladékgyűjtő edényekbe kell majd a lakosoknak kihelyezniük – közölte  Slavomíra Brzová a Kosit szóvivője. 


Ennek a szolgáltatásnak a bevezetését Kassa Nová Teresa városrészében a Kosit próba jelleggel tavaly július elsejei hatállyal már bevezette. A tapasztalatok igazolták, hogy a papírhulladék tárolására kihelyezett kék-, az üveghulladékra szolgáló zöld- és a műanyag hullaék befogadására használt sárga tartájok mellett igenis szükség van a konyhai biohulladék begyűjtésére is, amit a lakók a már említett barna színű zárható fedelű hulladékgyűjtő edényekbe dobhatnak majd be a lakóhelyükhöz legközelebb eső elkülönített helyen.

/sz/