A központi válságstáb mai ülése után bejelentették, hogy a koronavírusfertőzés tömeges tesztelésének második fordulóját e hét végén azokban a járásokban tartják meg, ahol az elmúlt hétvégén lezajlott vizsgálatok során az azonosított pozitív esetek aránya 0,7 százalék feletti volt. Ez azt jelenti, hogy erre Szlovákia 25 járásában valamint az ország két legnagyobb városában: Pozsonyban és Kassán nem kell sort keríteni. A dél-szlovákiai térségben egyedül a Dunaszerdahelyi járásban volt magasabb a fertőzöttek száma, mint a megengedett arány, ezért ott is sor kerül a tömeges tesztelés második fordulójára.

Ami Kassa megyét illeti, a Nagymihályi, az Iglói, a Gölnicbányai és a Szobránci járásban lesz második kör. 

Pozitív eredmények országos eloszlása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

/sz/

Borítókép: Kassa városa