Az Elnöki vonat, amely Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulója alkalmából járja végig a két országot, Prágából indulva Brünnön és Pozsonyon át most Kassára érkezik.

szerkesztő: Filip Orsolya

A szerelvény, melynek kocsijait kizárólag Csehszlovákia volt elnökei részére tervezték, július 3-án lépte át Szlovákia határát, majd ezt követően a pozsonyi Főpályaudvaron állt meg, ahol több érdeklődő üdvözölhette. A 486.007-es Zöld Anton nevű gőzmozdony által húzott vonat Pozsonyon kívül megáll még Nyitrán, Zólyomban, Losoncon, illetve Zsolnán is. Az utolsó szlovákiai állomása Kassa lesz, ahol a látogatók július 12-én és 13-án tekinthetik majd meg. A menetrend szerint 12-én 16:10 perckor érkezik meg városunkba és egészen 18 óráig lesz látogatható. A következő napon pedig 10 órától szintén 18 óráig várják majd az érdeklődőket. A belepő ingyenes lesz, viszont a látogatóknak ügyelniük kell majd az előírások és szabályok betartására.

A vonat ezt követően még tesz egy csehországi és morva körutat is, amelyet majd szeptember 2-án Prágában fejez be.

A különleges vonat öt szalonkocsiból áll, amelyeket az első Csehszlovák Köztársaság idején, illetve a II. világháborút követően belföldi és külföldi utakra is használtak az elnökök. Üzemeltetője többek között a Prágai Nemzeti Műszaki Múzeum a Cseh Vasutak (České dráhy) és a Szlovák Vasutak.

Kocsiösszeállítás:

  • T.G. Masaryk szalonkocsi – Aza 1-0080
  • Ferenc Ferdinánd szalonkocsi d’Este Aza 1-0086 (csak július 3-án és 4-én, később a Pozsonyi Közlekedési Múzeumban lesz kiállítva)
  • Ca 4-5086 személyszállító kocsi
  • Salon 001 „Svoboda” szalonkocsi
  • Salon 003 „Husák” szalonkocsi
  • BDs szolgálati kocsi

További információk a vonatról a következő linken érhetők el: https://www.mdc.sk/stranka/prezidentsky-vlak-prichadza-na-slovensko/

Forrás: Železničné múzeum

Borítókép: Matúš Vavrek – Makbedrik