Tűz ütött ki ma hajnali 4-kor a Nová Terasa lakótelep egyik lakásában (Súľovská utca). A lakók gyorsan reagáltak és még a tűzoltók kiérkezése előtt elhagyták az épületet. A lángok már az ablakon is átcsaptak, megfékezésükre összesen 17 tűzoltó érkezett. Emellett a helyszínre egy evakuáló autóbuszt is küldtek. Annak ellenére, hogy a lakók érkezésükkor már nem voltak az épületben, a biztonság kedvéért ellenőriztek minden lakást. A tűz oltását a szél és az erős füst nehezítette.
A kigyulladt lakás tulajdonosa másodfokú égési sérüléseket szenvedett az arcán és a kezén. Azonnal ellátták, majd mentővel a L. Pasteur Egyetemi kórházba szállították. A tűz összesen 3 helyiséget érintett, az előszobát, a nappalit és a konyhát, de már kezdett átterjedni a közös folyosóra is. Az oltásnál összesen 1000 l vizet használtak fel. Befejeztével a tűzoltók még hőkamerával is megvizsgálták az épületet, rejtett tűzfészkek után kutatva. A lakás tulajdonosán kívül szerencsére más nem sérült meg.
A füstöt állítólag az egyik szomszéd érezte meg és ő ébresztette fel az égő lakás tulajdonosát, aki miután fölkelt, még megpróbálkozott az oltással. A tűz keletkezésének okát egyelőre vizsgálják.
Forrás: Korzár Košice, borítókép: Facebook