A Csemadok Kassai Városi Választmánya határozata értelmében,
domborművel ellátott emléktáblával kívánunk tisztelegni néhai
elnökünk, Kolár Péter emléke előtt. A bronztábla a kassai
Csemadok-székház belső udvarának falát díszíti majd, és szándékunk
szerint még az idén elkészül. Kolár Péter (1947-2017) meghatározó
személyisége volt nemcsak a kassai, de az egész felvidéki magyar
közéletnek: évtizedeken át a városi, majd az országos Csemadokban
titkári és elnöki munkakört töltött be, valamint a Thália Színház
igazgatójaként tevékenykedett.
Az emléktábla elkészítéséhez szükséges összeget részben a Bethlen
Gábor Alap anyagi támogatásából, valamint abból az összegből fedezzük,
melyet a Csemadok az idén Kassa Város Díjában részesülve juttatásként
kapott. A teljes költség azonban – számításaink szerint – ennél még
néhány száz euróval magasabbra rúg, így Önökhöz fordulunk segítségért.
Kérjük mindazokat, akik fontosnak tartják Kolár Péter emlékének
megőrzését, lehetőségeikhez mérten támogassák az emléktábla ügyét.
Adományaikat személyesen a kassai Csemadok titkárságára (Kovács utca
38.), vagy átutalással az alábbi számlaszámra lehet eljuttatni:
IBAN:SK71 5200 0000 0000 0559 7424, (A megjegyzés rovatban, kérjük,
írják be: Kolar) A gyűjtés 2019. szeptember 30-án zárul.
Köszönettel: a Csemadok Kassai Városi Választmánya