A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola rendhagyó nyílt napja, a MáraiFeszt iránt – magas színvonala miatt- egyre nagyobb az érdeklődés a régió távolabbi részeiről is.

 

Sajnos az idei MáraiFeszt-re két vidéki iskola diákjai nem tudtak eljönni, ezért Csurko Éva, a kassai magyar iskola igazgatónője és Miko István kémia szakos tanár vezetésével az intézmény három diákja: Máriássy Laura, Magyar Kitti és Görög László látogattak el a nagykaposi és a nagytárkányi alapiskolába, hogy az ottani kilencedikeseknek is megmutassák lenyűgöző kémiai előadásukat. Mivel különböző látványos kísérleteket is bemutattak: égettek, robbantottak, szikráztak, füstöltek – nagy hatással voltak diáktársaikra, akik ámulattal és csodálattal nézték a produkciókat. Kár, hogy a teljes nyílt napot nem lehetett elrepíteni ezekbe a vidéki iskolákba – konstatálták a márais-diákok visszaérve Kassára.

G. László