Jó volt szeptember hetedikén este hét óra után végigmenni Kassa Fő utcáján, mert ennyi magyarul beszélő embert igen régóta nem lehetett itt hallani-látni. A történelmi városháza épületéből jöttek ki valamennyien, akik a Csemadok Országos Tanácsa és Kassa Városi Választmánya által a Csemadok megalakulása 70. évfordulója alkalmából szervezett regionális ünnepségen vettek részt.

Ezen az ünnepi rendezvényen Losonctól Rimaszombaton, Rozsnyón, Szepsin át egészen a keleti végeken levő Nagykaposig és Bacska községig a közép- és kelet-szlovákiai régió együttesei és szólistái léptek fel. Mielőtt erre sor került volna Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke és Köteles László, a Csemadok általános alelnöke köszöntötte az ünneplő közönséget. A jól szerkesztett műsort Tóbisz Titusz opraénekes kezdte a Bánk bán felejthetetlen Hazám, hazám című áriájával, majd Tóth Lilla, a Rozsnyói Református Alapiskola diákja mesét, Gubala Nikolett, a rozsnyói gimnázium diákja egy verset mondott, és magas színvonalon megszólaltatott dalokkal lépett közönség elé ennek a gimnáziumnak a Horyzóne zenekara is. Őket a hárskúti, krasznahorkaváraljai, várhosszúréti, jólészi és berzétei férfiakból toborzott Andrássy Dénes férfikar követte, majd újra a fiatalok léptek közönség elé, mégpedig az abaújszinai Rozmaringsarj Gyermeknéptáncegyüttes és a Buzitai Alapiskola Citerazenekara. A citera helyett kapott a bacskai Csemadok égisze alatt működő Rozmaring Éneklőcsoport műsorában is, akik ezúttal magyarbődi dalokat szólaltattak meg. Az ünnepi műsor legfergetegesebb sikerét a nagykaposi Komócsa Néptáncegyüttes érte el a jól átélt, remek hangulatot teremtő táncaikkal. A műsor zárórészében a kassai Csermely Kórus és a szepsi Vox Columbellae kórus rövid közös hangversenye hangzott el. Az ünnepi megemlékezés azzal zárult, hogy Havasi József karnagy odaült a zongorához, leütötte a billentyűkön a Magyar Himnusz kezdő akkordjait és a közönség Tóbisz Titusz operaénekessel együtt énekelte el nemzeti imádságunkat.

/szaszák/