Amint arról portálunkon is beszámoltunk, a Csemadok megalakulásának 70. évfordulóját a múlt hét végén egy jól sikerült regionális méretű rendezvénnyel ünnepeltük meg Kassán. Bárdos Gyula, a Csemadok Országos Tanácsának elnöke köszöntőjében – egyebek mellett – okkal szögezhette le: „ Az elmúlt hét évtized alatt kormányok jöttek – mentek, sőt, az ország is megszűnt, amelyben a szervezet létrejött, de a Csemadok itt van.”
Nos, ez így önmagában is kétségtelenül érdem, hiszen erre egyetlen más szervezetünk sem volt képes. Erre méltán büszkék is lehetünk, és köszönetet kell mondanunk mindazoknak, akik munkájukkal cselekvően éltették a Csemadokot. De ez csak az érem egyik oldala! „Az emlékezés mellett meg kell néznünk azt is hogyan állunk most, milyen nemcsak a Csemadok, hanem a felvidéki magyarság helyzete, mik a teendőink” – erre szó szerint így, maga az elnök is figyelmeztette az ünneplő közönséget.
Itt Kassán a Csemadok Városi Választmánya a jövőre vonatkozó elképzeléseit még nem tette közzé – erre alighanem az évzáró konferencián kerül majd sor-, de az elnökség minden bizonnyal foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Ezt a tervező időszakot kihasználva a portálunk is javasolna egy témát, egy megoldásra váró feladatot, ami az lenne, hogy Kassán bemutatkozási fórumot kellene teremteni azoknak a tehetséges középiskolás fiataloknak, akik Rozsnyón, Szepsiben, Királyhelmecen, Nagykaposon és itt Kassán tanulnak. Afféle Kimit tud-szerű szerkesztett kulturális műsorra gondolunk, mely összeállításba az említett városokból válogatnák be a legjobbakat. /Vers, zene, ének, rövid próza, vicces jelenet stb./
A Csemadok Kassán ezt helyi szinten a Márai Polgári Társulással Szárnypróba címen Dudás Péter rendezésében nagy érdeklődést és jó visszhangot kiváltóan korábban két alkalommal már meg is valósította. Érdemes lenne ezt a jövőben az említett városok középiskolásaival kiszélesíteni.
Ezt a bemutatkozási fórumot valamelyik hétvégén: szombaton és vasárnap kellene megrendezni. A Csemadoknak a két kassai magyar középiskolával, a Thália Színházzal és Magyar Jelenlét Házával együttműködve kellene megoldani a szervezési teendőket
Javasolnák egy képzőművészeti-, továbbá egy vers- és prózaírói pályázat meghirdetését is a középiskolás diákok számára. A bemutatkozó fórum részét képezhetné a legjobb képzőművészeti alkotásokból készült kiállítás megnyitása, amire egy elismert kassai magyar képzőművészt kellene felkérni. Ezen a megnyitón a versíró pályázat legjobb alkotásai is elhangozhatnának, mégpedig a Thália Színház művészeinek az előadásában. Ezekre azért van szükség, hogy a fiatal alkotóknak egy életre szóló erősítést adjunk azzal, hogy ilyen egyéniségek figyelnek rájuk.
Kísérő rendezvényként arra is ügyelni kellene, hogy – a fiatalokkal könnyen szótértő idegenvezetőkkel – egy városnéző séta során Kassa épített örökségével is megismertessük őket.
A kétnapos bemutatkozási fórum fontos tartozéka lehetne egy rock-koncert, a hozzá kapcsolódó táncmulatsággal, mert arra is lehetőséget kell teremtenünk, hogy a fiataljainknak legyen hol megismerkedniük egymással.
Nos, a javaslatunk lényege röviden ennyi. Hogy van benne ráció, ezt a jubileumi ünnepi műsorban fellépő rozsnyói és buzitai nagyon tehetséges fiatalok teljesítménye is megerősíti.
Szaszák György