Kassán a magyar kultúrának és történelemnek sajátos ünnepnapja van. Az újkori rendezvény apropóját egy színháztörténeti esemény adja, mégpedig az, hogy nemzeti drámánk, Katona József Bánk bánjának ősbemutatóját 1833. február 15-én Kassán tartották.
Tegnap este a Kassai Thália Színház teltházas ünneplő közönségéhez Duncsák Mária, a Csemadok Kassa Városi Választmányának alelnöke az alábbi szavakat intézte:
„Négy évvel ezelőtt a kassai Csemadok Katona József Bánk bán c. tragédiája kassai ősbemutatójának emlékére meghirdette a Kassai Magyar Kultúra és Történelem Napját. Ennek az ügynek a megálmodója – mint annyi másé – Kolár Péter, a Csemadok elnöke volt. Ki hitte volna, hogy ma már nélküle tartjuk, és az ő emlékének szenteljük az ünnepséget.
Kedves Emlékezők! Az elmúlt évszázadokban Kassa ezer szállal kötődött a magyar kultúrához és történelemhez. Jeles személyiségek szolgálták itt a nemzet ügyét, nagy történelmi események színhelye volt a város, melynek számtalan műemléképülete a magyar kultúra kiemelkedő alkotásaihoz sorolható. A XX. században azonban elzúgott Kassa felett a történelem: két véres diktátori rezsim szedte áldozatait, és mialatt cinikus politikusok ide-oda tologatták az országhatárokat, emberek százezrei váltak földönfutóvá és kényszerültek elhagyni szülőföldjüket. Városunkban drámaian lecsökkent a magyarok létszáma, így sokszor és sokan nosztalgiával emlékeznek a régi dicsőségre, ami – úgy tűnik – késik az éji homályban. Mégis, a tragikus események ellenére, a XX. században olyan személyiségeket adott a kassai magyarság a világnak, mint pl. Márai Sándor vagy Salkaházi Sára, de élnek itt kortársaink: történészek, művészek, írók, újságírók, színművészek és pedagógusok vagy az épp most eltávozott Kolár Péter is, akik szívósan és kitartóan munkálkodnak a magyar kultúra fejlődésén.
Kedves kassai polgárok! Egy új évezred kezdetén vagyunk, senki sem tudhatja, hogyan alakul a kassai magyarság sorsa az elkövetkező években vagy évtizedekben. Ezért ma fontosabb, mint valaha, hogy őrködjünk történelmi és kulturális hagyományaink fölött, hogy ne hagyjuk a templomot és az iskolát, a templomot, ahol anyanyelvünkön énekeljük a zsoltárokat és magyarul mondjuk a Miatyánkot, az iskolát, ahol gyermekeink és unokáink nemzeti műveltségünket anyanyelvükön ismerhetik meg. Erősen hiszem, hogy segít ebben Kolár Péter szellemi öröksége is, hiszen ismerve az ő tevékeny egyéniségét, egész munkás életét, nehéz elképzelni, hogy valahonnan odaföntről tétlelnül néz le ránk. Biztos vagyok benne, hogy egy legfelső Csemadokban most is szervez, dolgozik, intézkedik, közbenjár az égieknél kedves városa, Kassa magyarságának érdekében. Ha itt a városban mindenki tesz egy keveset nemzeti örökségünk ügyéért, akkor Kassát mint történelmi magyar várost nem lehet kitörölni egyetlen történelemkönyv lapjairól sem, és a magyar kultúra a régi fényében ragyoghat sokáig még.”
A kultúra – főleg a hivatásos kultúra – éltetéséhez természetesen a kormány anyagi támogatásra is szükség van. Nem titok, hogy a kassai Thália Színház is bővebb támogatást érdemelne. Czajlik József igazgató ezért aligha véletlenül egy kis iróniával a régi idők brit valóságából hozott fel egy példát. Történetesen azt, amikor Churchill kormányzónak az állami költségvetés megkurtításakor a miniszterek azt tanácsolták, hogy a kultúrától vegyen el pénzt. Erre ő így válaszolt: „Rendben, de akkor miből fogunk élni?”
Nos, az ilyen és hasonló kérdéseknek a kassai magyar kultúrát illetően ma is volna létjogosultsága, és kellő időben, kellő helyeken ezeket fel is kellene tenni.
A nehézségek ellenére a kassai magyar helyzet mégsem reménytelen. Haraszti Attila, Magyarország kassai főkonzulja – aki az ünnepi est védnökségét is vállalta – arra ösztökélte köszöntő beszédében a helybelieket, hogy higgyenek a mindennapok átgondolt munkájában, mert kell, hogy a kassai magyarságnak ne csak múltja, jövője is legyen!
Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának országos elnöke is köszöntötte a kassaiakat ezen az ünnepen. Őszintén mondta, hogy ennek a városnak a kisugárzó ereje őt már ifjú korában megérintette. Mint mondotta számára a kassai magyar fiatalok művészi teljesítménye az értékek fokmérőjévé vált. Ifjabb Gazdag József íróval, kiváló publicistával például a szavalóverseny országos döntőjében találkozott, amit nem lehet elfelejteni, mint ahogy azt sem, hogy ugyanezen a fórumon Czajlik József miként hangsúlyozta József Attila Barabását – pedig akkor még csak iparista diák volt. Másik nagy élménye 1997-ben a Márai Sándor Hazája címen meghirdetett szavalóverseny, amit a Czajlik-Dudás-Szaszák trió szervezett – és az előadóművészet fontos iskolája lett. A kassai érintéseknek, a kassai magyar valóságnak köszönhető, hogy a Kicsi Hang együttesük első és második hanghordozójának az anyagát is ebben a városban játszották fel – árulta el Menyhárt József, aki ezután a gitárt is kezébe vette és egy megzenesített vers előadásával újfent bizonyította, hogy olyan politikusként állt be a közös érdekeink megjelenítéséért vívott harcba, aki tudja, hogy mit jelent a tiszta szó, az igaz érték, a felelősség.
Hogy a kassai magyarok jövőbe vetett bizalma nem alaptalan ezt az est kultúrműsorának első részében máris a Márai alapiskola Kicsinyek Kórusa bizonyította, akik vagy negyvenen – képletesen szólva – a tavasz éltető nedveit is magukkal hozván – a nézőtéren át énekelve vonultak fel a színpadra, ahol Velkey Mária karnagyuk vezényletével nagy sikert arattak. Mint ahogy utánuk Ferencei Andrea vezetésével a Voces Kórus azt is megmutatta, hogy a karéneklést magas színvonalon miként lehet művelni.
Az est második részében a Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipos Dávid alkotta trió felejthetetlen koncertet adott. Már az szép gesztus volt részükről, hogy műsoruk első számaként – a helyi színek képviseletében – Dégner Lilla, a Thália Színház fiatal művésznője Márai Sándor egyik kassai ihletésű ifjúkori versének, a Planétának sanzonos változatát énekelte el velük. A műsor további részében elhangzó versek és dalok végül annyira felvillanyozták a közönséget, hogy együtt énekeltek a zenekarral. A végén – a három ráadás szám után – a nemzeti imánk, a himnusz közös eléneklésével zárták az estet.
A rendezvényhez tartozóan sokan elismerően szóltak a kassai magyar színjátszás 200 éves történetét bemutató kiállításról is, melyet a színház alagsori kiállítótermében nézhetett meg az ünneplő közönség.
Szaszák Gy.
